Új rekord, sorozatban ötödik alkalommal győzött a DAC!

By
Updated: máj 7, 2017

Újabb fantasztikus eredményt ért el a DAC, a sárga-kékek a Fortuna Liga 30. fordulójában az Aranyosmarót otthonában győztek 2:1 arányban. A győzelem azt is jelenti, hogy sorozatban ötödik mérkőzésén győzött a DAC és már 14 mérkőzés óta nem talált legyőzőre! 

Két veszélyes helyzettel kezdett az Aranyosmarót, az 5. és 8. percben Kapor fejjel volt veszélyes. Az első fél óra kevés helyzetet hozott, többnyire a két tizenhatos közt folyt a játék. A 33. percben hatalmas lehetőséghez jutott a hazai csapat, Válovčan került Slávik elé, lövését a DAC kapuja védeni tudta, a kipattanót Ewerton küldte az üres kapura, de Kocsit a gólvonalon menteni tudott.  Három perccel később Orávik találta telibe a bal kapufát. A 38. percben vezetést szerzett a ViOn, Pintér egy kipattanó labdát értékesített – 1:0. A 41. percben egyenlíthetett volna a DAC, Aluku közelről Kováč kapust találta el. A 43. percben kettőre nőhetett volna a hazai előny, Chren baloldali beadását Ewerton az üres kapu mellé rúgta.

Kemény futballal folytatódott a második játékrész, többnyire továbbra is a két tizenhatos között. Az 58. percben Kapor és Pačinda fejelt össze, ami után a hazai hátvédet cserélni kellett. A 65. percben Válovčan került Slávik elé, labdája a kapust átemelve a hosszú sarok mellé szállt. A 70. percben egy bemutatkozásra is sor került, először lépett pályára DAC mezben Mervó Bence. A 78. percben Orávik jobb oldalról nem találta el a DAC kapuját. A 83. percben egyenlített a DAC, egy beadás után Brašeň lövése talált utat a kapuba – 1:1. Nem kellett sokáig várni a sárga-kékek második találatára sem, egy baloldali beadás után Pačina fejelt a hálóba – 1:2.

A lefújásig már gól nem esett, sorozatban ötödik alkalommal győzött a DAC, amely új rekord a klub történetében, hiszen legutóbb 1986-ban tudott utoljára sorozatban négy mérkőzést nyerni. A sárga-kékek 14 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre, amely szintén új rekord a csapat számra.

ViOn Aranyosmarót – FC DAC 1904 Dunaszerdahely 1:2 (1:0)

Gólszerzők: Pintér (38.) ill. Brašeň (83.), Pačinda (88.)

Sárga lapok: Mateus, Pastva, Válovčan – Huk, Davis

ViOn: Kováč – Machuča, Pintér, Kapor (Kostadinov, 59.), Chren – Pastva, Bariš – Orávik, Mateus, Ewerton (Guilavogui, 64.) – Válovčan

FC DAC: Slávik – Živkovič, Kocsis (Michalík, 46.), Huk, Davis – Ljubičič – Vida (Brašeň, 64.), Ľupták, Aluku (Mervó, 70.), Pačinda – Šafranko

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370