További egy évig marad a DAC csapatában Christián Herc

By
Updated: máj 23, 2018

További egy évig marad a DAC játékosa Christián Herc, aki télen érkezett kölcsönjátékra Dunaszerdahelyre az angol Wolverhampton együttesétől.

A 19 éves középpályás tizenhárom bajnoki találkozón lépett pályára, és három gólt szerzett. A klubok megegyezése alapján Herc kölcsönszerződése egy évvel, tehát a 2018/19-es idény végéig hosszabbodik meg.

„Nagyon boldog vagyok, hogy még egy szezon erejéig Dunaszerdahelyen maradhatok. Amikor télen ideérkeztem, azt mondtam, hogy szeretnék segíteni a csapatnak az Európa-liga kiharcolásában. Sikerült is teljesítenünk ezt a célt, és az, hogy ehhez én is hozzájárulhattam, nagy boldogsággal tölt el. Még többet szeretnék segíteni az együttesnek – természetesen, ha szerepet kapok. Szívesen szereznék a lehető legtöbb gólt és osztanék ki minél több pontos labdát, hogy az én segítségemmel legalább olyan jó helyen végezzen a csapat, mint a most befejeződött évadban,” tette hozzá a tehetséges játékos, aki pillanatnyilag a jövő hét folyamán rá váró érettségi vizsgákra készül.“ -nyilatkozta a klub honlapjának Herc.

Fotó: fcdac.sk

https://www.facebook.com/events/828403835283370