Technikai igazgatóval bővült a DAC struktúrája

By
Updated: december 20, 2022

Új pozícióval bővül a DAC struktúrája, a klubvezetők új technikai igazgatót nevezett ki Marek Zahorčák személyében.

A 49 éves szakember Nagymihályból származik, ahol a helyi klub struktúrájában dolgozott. Utánpótlás edzőből lett sportigazgató, 2020-tól a lengyel Legia Varsó együttesénél játékosmegfigyelőként dolgozott.

„Jan Van Daele sportigazgatótól valamikor októberben érkezett az ajánlat, s bár más helyről is megkerestek, végül a DAC-ot választottam. A döntő az volt, hogy ismerem a klubvezetésben dolgozókat. Adrian Guľa vezetőedző személye szintén maghatározó szerepet játszott a választásomban. Jó a kapcsolatunk, és mindketten hasonlóan látjuk a futballt. Az is érdekes tényező, hogy itt több klubbal, a DAC mellett a Somorjával és a Győrrel is van lehetőség az együttműködésre. Az egyik feladatom, hogy összekapcsoljam a sportfilozófiájukat és a sportszakmai részlegeiket. Az ambícióimat illetően a legfontosabbnak a sportsikerek elérését tartom.” – nyilatkozta a klub honlapján az új technikai igazgató.

„Örömmel jelentjük be Marek érkezését. Profilja egyedülálló abban, hogy széleskörű tapasztalattal rendelkezik a szlovák és a nemzetközi futballban, és kiterjedt kapcsolatrendszert hoz magával. Marek profilja összhangban van a klub filozófiájával és az elemző és játékosmegfigyelő részleg továbbépítésének céljával. Az elkövetkező napokban részletesebben is bemutatjuk a klubon belüli funkciók, szerepek és felelősségek megosztását, hogy betekintést nyújtsunk a sárga-kékek mindennapi életébe” – értékelte az új technikai igazgató érkezését Jan Van Daele sportigazgató.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.