Szenicén folytatja a DAC fiatal hátvédje

By
Updated: január 21, 2021

Bejelentette első távozóját a DAC, a fiatal Matúš Malý a szenicei csapathoz került kölcsönjátékra.

A 19 éves hátvéd a Slovan ellen mutatkozott be az élvonalban, ahol végül 11 mérkőzésen lépett pályára. Az elmúlt napokban már szenicén készült, ahol három felkészülési mérkőzésen szerepelt.

„Az első ligában a lehető legtöbb játékpercet szeretném eltölteni, ezen a téren a Szenice volt a legszimpatikusabb klub.“ – nyilatkozta a fiatal játékos, aki a felkészülés kezdetén csatlakozott a szenicei csapathoz és a 2021-es évet az Erdőháton tölti.

Matúš Malý a DAC neveltje, már 16 évesen, Marco Rossi vezetése alatt a felnőtt csapattal edzett. Első profi szerződését 2019-ben, 18 évesen írta alá a DAC csapatával. A játékos számára a szenicei közeg nem ismeretlen, ugyanis idősebb testvére, Dominik a klubnál nevelkedett és a csapat mezében lépett pályára először a Fortuna ligában.

Fotó: FK Senica

https://www.facebook.com/events/828403835283370