Šatka: Két ellentétes félidőt játszottunk!

By
Updated: marec 18, 2019

Döntetlennel zárult a DAC-Rózsahegy mérkőzés, a hazaiak Gál-Andrezly gólja után Taiwo révén egyenlítettek. A mérkőzés főleg a második félidőben volt izgalmas, amikor a sárga-kékek sorra dolgozták ki a helyzeteket. A találkozót a DAC hátvédje, Ľubomír šatka értékelte.

„A mi részünkről két ellentétes félidejű mérkőzés volt. Az elsőben nem játszottuk a mi játékunkat, néha nem ismertem magunkra. Kevés mozgás, kevés agresszivitás volt a játékunkban. A második félidőben a kezdetektől fogva domináltunk, segített a piros lap is, de sajnáljuk, hogy nem sikerült megszerezni a győzelmet.“

Mint korábban, ezúttal is a gólszerzési lehetőségnél adódtak problémák, ugyanis a csapat sorozatosan dolgozta ki helyzeteit. „Ismét a helyzetek befejezésénél mondtunk csődöt. Nagyon sok lehetőséget dolgoztunk ki, de a rózsahegyiek jól védekeztek. A tizenhatosban tömörültek, magas játékosaik voltak, nehezen érvényesültünk a beadásoknál. A rózsahegyiek négy mérkőzésen át nem kaptak gólt, magabiztosak voltak a védelemben. Nincs már egy magas fejelő játékosunk, másképp kell megoldanunk a gólszerzést.”

Legközelebb március 31-én az új Nemzeti Stadionban lép pályára a DAC, az ősi rivális és a Fortuna liga éllovasa lesz az ellenfél. „Tudjuk, hogy a Slovan hazai pályán nagyon erős. Amióta itt vagyok, még nem nyertünk náluk. Főleg annak örülök, hogy sok néző fog kijönni, és attraktív mérkőzés lesz számukra. Mi a második helyért küzdünk, a zsolnaiak legutóbb domináltak a Nagymihály ellen. Szeretnénk több pontot gyűjteni, mint a zsolnaiak, még kilenc mérkőzés vár ránk.“

Csütörtökön újabb fontos mérkőzés vár a DAC hátvédjére, ezúttal a szlovák válogatott mezében Magyarország ellen léphet pályára. „Különleges mérkőzés lesz a szurkolók számára, de mi erre nem gondolhatunk. A pályán a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk, és meg kell nyernünk. Ez a selejtező első mérkőzése, nagyon fontos rangadó. Biztosan feszült hangulatú mérkőzés lesz, lehet egy gól fog dönteni. Remélem, sikerrel vesszük a magyarok elleni találkozót.“

Ezúttal Šatka és Kalmár Zsolt ellenfélként fog találkozni, a piszkálódások nem maradhattak el. „Már beszéltünk a mérkőzésről, piszkáltuk egymást. Mivel tudom, hogy Zsolt szívesen kap lapokat, igyekezni fogok, hogy sárgát lásson. Ő pedig azzal vágott vissza, hogy majd gólt szerez ellenünk.“

https://www.facebook.com/events/828403835283370