Ramadan mesterhármasával győzött a DAC a Szakolca ellen

By
Updated: 21 februára, 2026

Megszerezte első győzelmét a tavaszi idényben a DAC, a sárga-kékek izgalmas végjáték után múlták felül a Szakolcát 3:2 arányban a Niké Liga 21. fordulójában.

Már a mérkőzés előtt Ammar Ramadant ünnepelte a közönség, ugyanis a DAC támadója 100. mérkőzésén lépett pályára. Ekkor még nem lehetett tudni, hogy főszereplővé válik.

Már az első percben nagy lehetőség maradt ki a DAC oldalán, Gruber csípett megegy labdát a tizenhatoson, lövése centikkel a felső sarok mellett szállt el. Az 5. percben Ramadan tört balról középre, lövését viszont Junas bravúrral mentette. Egy perccel később már Ramadan nem hibázott, egy fejes után a labdát először levette, majd Junas hálójába küldte – 1:0.

A 11. percben Bartels is bravúrokat mutatott be, először Smejkal, majd Leginus fejesét védte. A 13. percben Gruber eresztett meg egy lövést jobbról, Junas ismét védeni tudott, de a kipattanót Ramadan a hálóba küldte – 3:0. A 20. percben újabb lehetőség maradt ki, Gruber fejjel a kapufát találta el.

A 31. percben egy szöglet után Kapanadze fejelte oda a labdát Ouro elé, aki egyből kapura lőtt, de Junas ismét védett.

A második félidőben feltámadtak a vendégek, akik sokkal aktívabbak és veszélyesebbek voltak. Az 54. percben Abdullahi lövése nem sokkal szállt mellé. A 74. percben bizarr jelenet után kapott gólt a DAC. Danel visszaadta a labdát egy beadásnál, Gueye középre passzolt Pudhorocký elé, aki 20 méterről az üres kapuba lőtt – 3:1. Négy perccel később Ravas a felső lécet találta el. A 88. percben újabb gólt szerzett a Szakolca, Fabiš beadása után Ravas talált a kapuba – 3:2.

A DAC a végére már megőrizte az eredményt, így első győzelmét ünnepelhette a tavaszi idényben.

Niké Liga, 21. forduló
FC DAC – MFK Szakolca 3:2 (3:0)
Gólszerzők: Ramadan (6., 9., 13.) ill. Smejkal (74.), Ravas (88.)
Sárga lapok: 93. Ramadan a kispadon

Játékvezető: Benedik – Jánošík, Kmec – 3.515 néző
DAC: Bartels – Kapanadze, Kačaraba (76. Blažek), Nemanič, Mendez (61. Gueye) – Gruber, Tuboly, Ouro (61. Jenčuš) – Kmeť, Corr (46. Kukovec), Ramadan (86. Sylla)
Szakolca: Junas – Fabiš, Šuver (32. Černek), Ujlaky, Gaži – Pudhorocký (89. Mášik), Hollý (32. Bariš)- Smejkal, Daniel, Abdullahi (63. Ravas) – Leginus (46. Obinna)