Orvosi és erőnléti vizsgálatokkal kezdte a felkészülést a DAC

By
Updated: jún 13, 2022

Megkezdte az új idényre való felkészülést a DAC csapata, a játékosok orvosi és erőnléti vizsgálatokkal vágtak neki a munkának. 

Foghíjas kerettel kezdett a DAC, a felkészülés első napján 17 játékos jelentkezett a MOL Akadémián. Heten a válogatott szereplések miatt hiányoztak, hárman pedig betegség illetve sérülés miatt. Korábban már négy játékos távozását jelentette be a DAC, Vantruba, Verlinden, Vera és Malý is más csapatban folytatja.

A keret két csoportra osztódott, az egyik Győrben az ETO FC akadémiáján, a második a MOL Akadémián végezte a teszteket. Az első edzésre szerdán kerül sor.

„Az első csoport Győrbe utazott ma az orvosi ellenérzősre és a terheléses tesztre, ahol megvannak a megfelelő műszerek ehhez. A másik parti otthon maradt velünk, hogy az edzőtermünkben rugalmassági erőteszteket abszolváljon. Leellenőrizzük, milyen mértékben csökkent a játékosok maximális teljesítőképessége a guggolásban, fekvőnyomásban, és az ellenállási erőt felhasználó gyakorlatok segítségével a robbanékonysági szintet ugyancsak lemérjük” – nyilatkozta a  klub honlapján Gábriš Csaba erőnléti edző.

A DAC első edzésnapján részt vettek:
Ricardo, Horváth – Brunetti, Muhamedbegovic, Szendrei, Bögi, Szánthó, Moumou, Balogh, Hahn, Andrezinho, Dimun, Veselovský, Andzouana, Kalmár, Kružliak, Rymarenko

Hiányzók:
Veszelinov, Blackman, Davis, Ciganiks, Njie, Nebyla, Krstović – válogatottak
Balić, Pinto – sérülés
Sharani – betegség

A nyári felkészülés programja:
Június 13-a, hétfő: a felkészülés kezdete, DAC Akadémia és Győr
Június 18-a, szombat, 10:30 ó: DAC-Garamszentkereszt (DAC Akadémia)
Június 22-e, szerda: DAC- Slovan (DAC Akadémia)
Június 25-e, szombat: az ellenfél kiléte egyeztetés alatt
Június 30-a, csütörtök: DAC-Paks (MOL Aréna

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370