Nem született győztes, döntetlen a DAC-Slovan rangadón

By
Updated: október 25, 2020

Döntetlennel zárult a DAC-Slovan rangadó, október hónap slágermérkőzésén végül nem született győztes. A DAC 11 forduló után továbbra is vezeti a Fortuna liga táblázatát.

A mérkőzés előtt nagy kérdés volt, mely játékosokkal áll ki a Slovan, ugyanis a csapatban 14 koronavírus fertőzöttet regisztráltak, így több játékos és az egész szakmai stáb karanténba került. Ehhez képest a Slovan kezdőcsapatában a legutóbbi bajnokihoz képest csak egy változás történt, így a pozsonyiak viszonylag erős felállításban léptek pályára.

Kevés helyzettel indult a találkozó, mindkét csapat óvatosabban futballozott. A 23. percben Schäfer néhány csel után került helyzetbe a tizenhatosban, de lövése mellé szállt. A 26. percben vezetést szerzett a Slovan, Weiss baloldali beadásába Kružliak ért bele, a labda a hálóban kötött ki – 0:1. A gól után igyekezett egyenlíteni a DAC, amely a 34. percben össze is jött. Kalmár Zsolt ellen szabálytalankodtak a tizenhatos félkörén, a szabadrúgást Balić végezte el, aki jobbal a kapufa segítségével a hálóba talált – 1:1. A 36. percben Weiss indult meg a középpályán, kipasszolt jobbra Čavrićhoz, akinek a bepasszolt labdáját a védelem az utolsó pillanatban szögletre mentette. A 36. percben Weiss indult meg a középpályán, kipasszolt jobbra Čavrićhoz, akinek a bepasszolt labdáját a védelem az utolsó pillanatban szögletre mentette. A 40. percben Nono távoli lövéssel veszélyeztetett, a labda mellé szállt.

Helyzettel kezdett a második félidőben a Slovan, a 48. percben Čavrić lövése szállt fölé. Az 56. percben Divković végzett el szabadrúgást a jobb oldalon, Greif szögletre mentett. A folytatásban a Slovan tartotta többet a labdát, de helyzetet nem tudott kialakítani. A 68. percben Ratao tört be a tizenhatosba, lövését Jedlička védeni tudta.  A 71. percben Divković szabadrúgása után Blackman küldte a labdát a kapura, a megpattanó lövés után Müller fejelt, Greif az utolsó pillanatban mentett. A 77. percben Kalmár beadása után Abena rosszul fejelte el a labdát, Balić került lövéshez, de a labda mellé szállt. A 81. percben remek kombinációt mutatott be a DAC, Kalmár és Divković után Davis elé került a labda, aki balról passzolt a kapu elé, Ramirez viszont fölé lőtt. A 89. percben Kalmár végezhetett el szabadrúgást 25 méterről, de Greif kapus a labdát szögletre ütötte. Az eredmény már a végére nem változott, így 1:1-es döntetlennel zárult a DAC-Slovan rangadó.

Fotó: SK Slovan

FC DAC – SK Slovan 1:1 (1:1)
Gllövők: 34. Balić, ill. 26. Kružliak (öngól)
Sárga lapok: 39. Kružliak, 47. Davis, ill. 32., Nono, 70. De Marco, 88. Rabiu
DAC: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Davis – Njie, Balić, Schäfer – Divković (90. Fábry), Ramirez, Kalmár
Slovan: Greif – Pauschek, Abena, Bajrić, De Marco – Nono (78. Rabiu), Holman – Čavrić (90. Lovat), Weiss, Ratao (78. Moha) – Medved

https://www.facebook.com/events/828403835283370