Nagymihályi középpályással erősíthet a DAC

By
Updated: september 3, 2018

Nagymihályi középpályással erősíthet a DAC, a sárga-kékek megszerezhetik a 19 éves Martin Bednárt. A hírt a Šport napilap és a Noviny Zemplína is közölte. 

A 19 éves védekező középpályás az eperjesi ifjúságban nevelkedett, majd 14 évesen került Nagymihályra és a felnőtt csapatban 30 mérkőzésen lépett pályára. Ebben az idényben három találkozó során egy gólt jegyzett. A fiatal játékos a Šport napilap hétfői számában elárulta, hogy négy évre szerződne Dunaszerdahelyre.

Bednár a korosztályos válogatottban is lehetőséget kapott, Az U17-es korosztályban két mérkőzésen, jelenleg pedig az U21-es válogatott cserejátékosai között szerepel.

Patrin Macej és Milan Šimčák után Bednár lehet a harmadik olyan DAC játékos, amely Nagymihályról érkezik.

https://www.facebook.com/events/828403835283370