Ljubicic: A hónap mérkőzését emlegették, de a hónap cirkusza volt

By
Updated: október 2, 2017

A Nagyszombat-DAC (2:0) mérkőzés után nem csak a vezetőedző, de a játékosok is kifejteték véleményüket. A csapatkapitány, Marin Ljubicic szerint ez nem a hónap mérkőzése volt.

„A médiában a hónap mérkőzését emlegették, de ez inkább a hónap cirkusza volt. Minden szabálytalanságért sárga lapot kaptunk. Gratulálok a hazaiaknak a győzelemhez, de úgy fújtak, hogy a Nagyszombat győzzön. Ma ez nem futball volt, de megyünk tovább. Profi játékosok vagyunk, tovább kell csinálnunk a munkánkat. Az első félidőben a taktika volt fölényben, a 48. percben pedig piros lapot kaptunk és utána már nehéz volt. Nincs mit felrónom a csapatnak, mindent beleadtunk. Köszönöm a szurkolóknak, hogy sokan eljöttek buzdítani bennünket. A futballt értük játsszuk, nem pedig másokért.“ – fejtette ki véleményét a DAC csapatkapitánya a közszolgálati televíziónak.

Fotó: fcdac.sk