László Csaba: „Hálával tartozom, hogy a DAC-nál dolgozhattam!“

By
Updated: jún 10, 2017

Hivatalosan is eldőlt, hogy László Csaba nem folytatja munkáját a DAC csapatánál, a a székelyudvarhelyi tréner szerződése nem került meghosszabbításra.  A tapasztalt szakember a Nemzeti Sportnak elmondta, nincs benne harag, elfogadta a tulajdonos döntését és jól érezte magát a DAC csapatánál. 

„Amit vállaltam, teljesítettem, a lehető legtöbbet hoztuk ki a csapatból. Többször is asztalhoz ültünk az általam nagyra becsült tulajdonossal, s minden lényeges témát átbeszélve ez a döntés született. Elfogadtam, hogy ebben most ennyi volt. Úriemberek módjára tárgyaltunk, egyikünkben sincs harag. Különben is, hálával tartozom neki, hogy a DAC-nál dolgozhattam, ráadásul nem úgy váltunk el egymástól, hogy a közös munkának soha többé nem lesz folytatása. Nem arról van szó, hogy elküldtek, hanem lejárt a szerződésem. Őszintén mondom, hogy nagyszerűen éreztem magam a DAC-nál, és büszkeséggel tölt el, hogy segíteni tudtam a csapatnak.“

A jövőt illetően így nyilatkozott: „Várok a lehetőségekre, hátha megtalál egy újabb feladat. Uganda és Litvánia válogatottját is irányítottam korábban, mindkét országban hasznos tapasztalatokkal gazdagodtam, de most inkább klubcsapatnál dolgoznék.“

Köszönjük, László Csaba! 

László Csaba a 2016/2017-es idény 13. fordulójában ült a DAC kispadjára, a kiesőjelöltből Európa Ligáért harcoló csapatot kovácsolt. Vezetése alatt két klubrekord is megdőlt, csapata sorozatban 5 mérkőzésen aratott győzelmet és 16 bajnoki találkozón nem találtak legyőzőre. A lehetséges 57 pontból 34-et sikerült begyűjteni.

Fotó: MTI

Váltsd valóra futball álmodat a Futbalový sen utazási irodával, és utazz el kedvenc csapatod mérkőzésére! Bővebb infó ITT.

https://www.facebook.com/events/828403835283370