Kimaradt a lehetetlen, döntetlennel zárult a DAC utolsó hazai mérkőzése

By
Updated: november 24, 2018

Gól nélküli döntetlennel zárta a Trencsén elleni mérkőzést a DAC a Fortuna liga 16. fordulójában, a hazaiak nem tudták kihasználni a csaknem 70 perces emberelőnyt.

Utolsó mérkőzését játszotta 2018-ban a MOL Arénában a DAC csapata, a sárga-kékek a trencséni együttest fogadták. Mivel a vendégek autóbusza út közben elromlott, ezért a találkozó 40 perces késéssel kezdődött.

Az első komolyabb helyzet a vendégek előtt adódott, az 5. percben Šulek távoli lövése szállt mellé. A 12. percben a tizenhatoson belül Bayo kezelt le egy labdát, majd Bednárhoz passzolt, akinek lövésenem sokkal szállt mellé. A 18. percben Kalmár kiváló labdával ugratta ki Bayot, aki két védő között próbált kitörni, de Mašović szabálytalanul állította meg, amiért piros lapot kapott. A megítélt szabadrúgás során Kalmár lövése a védőfalba pattant. A 20. perc környékén a szurkolók a B-középben kihúzták a „Szurkoló nem bűnöző“ molinót, amely körbejárta a B és a C lelátót. Fölényben játszott a DAC, de komoly helyzetet nem tudott kialakítani. Egészen a 39. percig kellett várni az újabb lehetőségre, Herc bombája nem sokkal szállt a jobb sarok mellé. A 42. percben egy ellentámadás során Mance indult meg a jobb oldalon, lövés helyett a passzt választotta, az érkező Sleegers lövését Jedlička nagy bravúrral védte.

Fordulás után azonnal helyzettel kezdett a DAC, a 48. percben Kalmár veszélyes szabadrúgását Bayo nem tudta a kapuba küldeni. Az 51. percben  szurkolók a nemrégiben 50. születésnapját ünneplő Radványi Miklóst ünnepelték. Az 56. percben Mance jobboldali próbálkozása szállt mellé. A 62. Šatka állt játékba, Vida Máté a középpályára került, ezzel sokkal veszélyesebb lett a DAC és érkeztek is a helyzetek. A 63. percben Vida M. passza után  Bayo került helyzetbe, lövését viszont Hrdlička kiütötte, a kipattanót Kalmár küldte fölé. Két perccel később ismét Bayo került helyzetbe, lövés helyett a passzt választotta, de Vida Kristopher nem találta el a kaput. Futószalagon érkeztek a helyzetek, lógott a levegőben a DAC vezető találata. A 68. percben Herc jobboldali beadását Bayo nem találta el. A 70. percben Kalmár szögletét a trencséni védők kifejelték, Herc kapáslövésből a felső lécet találta telibe. A 73. percben Vida Máté próbálkozott távoli lövéssel, de Hrdlička a helyén volt. A 75. percben a tizenhatoson belül ítélt szabadrúgást a játékvezető, a labdát Kalmár fölé rúgta. A végére csökkent a DAC támadóereje, kevesebb helyzet alakult ki, így már gól sem esett.

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – AS Trencsén 0:0

Sárga lapok: 48. Šulek, 58. Yem, 62. Skovajsa (mind Trencsén)

Piros lap: 18. Mašović (Trencsén)

7.777 néző

FC DAC: Jedlička – M. Vida, Huk, Kone, Davis (86. Bilenkyi) – Herc, Kalmár, Bednár (62. Šatka) – Divković (75. Tretiakov), Bayo, K. Vida

Trencsén: Hrdlička – Yem, Šulek, Mašović, Skovajsa – Amhem, El Mahdioui, Corryn (75. Paur) – Bukari (25. Kleščík), Mance (60. Čatakovič), Sleegers

https://www.facebook.com/events/828403835283370