Kedden sorsolják a DAC Európa-ligás ellenfelét

By
Updated: jún 17, 2019

Már csak egy nap és megtudjuk, kivel mérkőzik a DAC az Európa liga 1. selejtezőkörében, ugyanis június 18-án sorsolják a Bajnokok Ligája és az Európa liga selejtezőköreinek párosításait.

Ötödik alkalommal mutatkozhat meg a DAC a nemzetközi kupaporondon, a tavalyi évadban 25 év után térhetett vissza Európába a dunaszerdahelyi alakulat. A második helynek köszönhetően ismét az Európa ligában szerepelhet a DAC, amely 3,125-ös koefficienssel a nem kiemelt csapatok között kapott helyet.

Peter Hyballa védencei a legerősebb ellenfelek közül olyan csapatokat is kaphat, mint a lengyel Legia, vagy a többszörös román bajnok FCSB (korábbi Steaua), a svéd Malmö, a horvát Hajduk Szplit, a MOL Vidi, vagy akár a tavalyi ellenfelek is szóba jöhetnek, a Dinamo Minszk vagy a Dinamo Tbiliszi.

Peter Hyballa:
„Remélem, a Dinamo Minszk csapatát elkerüljük, érdekesebb lenne más csapatok ellen játszani. Sajnálom, hogy nem vagyunk kiemeltek, de ezzel nincs mit tenni. Több remek csapat jöhet szóba, mint a Glasgow Rangers, nekem ráadásul tetszik a skót futball.“

Tomáš Huk csapatkapitány:
Az első körben egy könyebb ellenfélt szerenék, hogy tudjunk pontokat szerezni a következő évekre. A második körben kaphatunk nevesebb ellenfelet, habár úgy is tovább akarunk jutni. Szeretnénk egy körrel többet menni, mint tavaly, viszont elkerülnénk a Minszk csapatát.“

A 2019/20-as Európaliga 1. selejtezőkörének sorsolására június 18-án, kedden 15:30-kor kerül sor a svájci Nyonban. Egy nappal június 19-én, szerdán 14:00-kor rendezik a 2. selejtezőkör párosításainak sorsolását.

Az 1. selejtezőkör időpontja 2019. július 11., csütörtök, a visszavágókat egy héttel később, 2019. július 18-án rendezik. A 2. selejtezőkör időpontja 2019. július 25., csütörtök, a visszavágókat szintén egy héttel később, 2019. augusztus 1-én játsszák.

A DAC lehetséges ellenfelei:
egia Varsó (Lengyelország), FCSB (Románia), Malmö FF (Svédország), Molde (Norvégia), Apollon Limasszol (Ciprus), Hapoel Beer Seva (Izrael), MOL Fehérvár (Magyarország), Dinamo Minszk (Fehérorország), AEK Larnaka (Ciprus), Hajduk Split (Horvátország), Bröndby (Dánia), Žalgiris Vilnius (Litvánia), Aberdeen (Skócia), Glasgow Rangers (Skócia), Zrinjski Mostar (Bosznia és Hercegovina), Kajrat Almaty (Kazahsztán), Kukësi (Albánia), Alashkert (Örményország), Radnicki Nis (Szerbia), Čukarički Belgrád (Szerbia), Kilmarnock (Skócia), Sahtar Szoligorszk (Fehéroroszország), Vitebsk (Fehéroroszország), Domžale (Szlovénia), Crusaders (Észak-Írország), Ventspils (Lettország), Stjarnan (Izland), IFK Norrköping (Svédország), Haugesund (Norvégia), Brann Bergen (Norvégia), Fola Esch (Luxemburg), FC Vaduz (Liechtenstein), Tobil Kosztanaj (Kazahsztán), Ordabaszi Simkent (Kazahsztán), Cracovia Krakkó (Lengyelország), Neftcsi Baku (Azerbajdzsán), Szabail Baku (Azerbajdzsán), Olimpija Ljubljana (Szlovénia), Cork City (Írország), Pjunik Jerevan (Örményország), Dinamo Tbiliszi (Grúzia), Maccabi Haifa (Izrael), CSZKA Szofija (Bulgária) Levszki Szofija (Bulgária), Riteriai Vilnius (Litvánia) a Buducnost Podgorica (Montenegró).

https://www.facebook.com/events/828403835283370