Jelenleg nem tud konkrét ajánlatról Schäfer András

By
Updated: júl 6, 2021

Egyelőre még nem tudja, hogy klubot vált-e a nyáron Schäfer András, a magyar labdarúgó-válogatott és a dunaszerdahelyi DAC középpályása, de ha igen, akkor az alapján dönt majd, hogy mennyi játéklehetőségre számíthat új egyesületében.

„Akkor sem lennék szomorú, ha most nem sikerülne váltani, de nyilvánvalóan tisztában vagyok vele, hogy az Európa-bajnokság után nagyobb a lehetőség arra, hogy egy erősebb bajnokságban folytassam“ – nyilatkozta kedden az M1 aktuális csatornának a 22 éves futballista, aki a részben budapesti rendezésű kontinenstorna F csoportjának utolsó mérkőzésén gólt szerzett a németek vendégeként játszott 2-2-es döntetlen alkalmával.
„Túl vagyok már egy olyan éven a pályafutásomban, amikor szinte egyetlen percet sem játszottam, úgyhogy ezt most mindenképpen szeretném elkerülni“ – mondta. Hozzátette, hogy konkrét ajánlatokról nem tud, a francia másodosztályban szereplő Toulouse érdeklődéséről is csak a sajtóból értesült.
A DAC-cal a Konferencia Ligában érdekelt játékos kijelentette, hogy Marco Rossi szövetségi kapitány véleményét biztosan kikéri majd az esetleges átigazolással kapcsolatban, de nemcsak vele, hanem más szakemberekkel is egyeztet majd erről.
Schäfer elmondta, az Európa-bajnokság után nagyon sokan gratuláltak neki, és még mindig minden nap kapja a pozitív üzeneteket, amelyek „plusz motivációt adnak“ neki, és azt mutatják a számára, hogy a szurkolók elismerik a teljesítményét.

Fotó: MLSZ

 

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.