Játékstílus, Bayo, erősítések – Szurkolói beszélgetés Peter Hyballával

By
Updated: apríl 5, 2019

Szurkolói beszélgetést tartott a DAC futballklub, az esemény vendége a csapat vezetőedzője, Peter Hyballa volt. A beszélgetés során sok téma, sok érdekes információ is elhangzott.

A német vezetőedző szót ejtett a klub filozófiájáról, az új és tapasztalt játékosokról, Bayoról és az előttük álló évek során elvégzendő munkáról.

A beszélgetés egy csaknem félórás prezentációval kezdődött, amely során Peter Hyballa felvázolta a szakmai stáb munkáját.

 „A győzelmek a mozgásról szólnak. Mozogni a labdával és labda nélkül. Alapfilozófiánk, hogy a játékosok akció dúsak legyenek, továbbá jellemezze őket az akarat és a küzdés. Állandó mozgás van megkövetelve a játékosoktól, úgy a támadásban, úgy a védekezésben. A cél, a leghamarabbi labdaszerzés és a támadás.”

„Amikor tavaly idejöttünk, úgy láttuk, a játékosok a biztonsági zónában érezték magukat, ugyan az a kezdő tizenegy játszott. Változtattunk rajta, átmentünk a félelmi zónába, amit általában nem szeretünk. Mi a tanulás és a növekedés zónáját szeretjük. Az az elképzelés, hogy a játékosokkal közösen fejlődjünk, növekedjünk. Új célokat felállítani, elérni az álmokat. Sikerült elérni, hogy kifejlesztettünk egy olyan játékost, aki két millió eurót hozott a klub számára. A játékosokat ezáltal átvittünk a fejlődő zónába. Ez a helyzet a szurkolókkal is. A Slovan elleni meccsen 12,5 ezer ember volt, mindenki ott akart lenni, de a következő meccsen Szenyice ellen már 4 ezerrel kevesebb néző volt. A szurkolóknak is meg kell érteni, még nem vagyunk a liga top csapata, fejlődnünk kell.”

„Peret Hyballa nem csak a gegenpressing edzője. A csapat játéka több elven alapszik. Amikor nem sikerült visszaszerezni a labdát, akkor fontos, hogyan zár vissza a csapat. Ami a munkastílusunkat jellemzi, nem a főnök módszerben dolgozunk. Mi a játékosokkal beszélünk, a véleményükre vagyunk kíváncsiak. Olyan edzői stáb vagyunk, amely nemzetközi és idejöttünk a magyar-szlovák kulturális közegbe. Közösen akarjuk elérni a sikert, nem pedig arrogánsan dirigálni. Így akarjuk elérni, hogy sikeresek legyünk.”

„Mindig azt mondjuk, minden egyes meccs egyformán fontos, mindegy kivel játszunk. Ugyanúgy kell hozzáállni a mérkőzéshez és az ellenfélhez. Hogy elkerüljük, hogy egy nagy név ellen győzzünk, majd egy kis csapat ellen kikapjunk. Két mérkőzésen éreztem, hogy arrogánsak voltunk, a Szenyice elleni kupamérkőzésen, és tavasszal Nagyszombatban.”

„A jelmondatunk: Úgy játszol, ahogy edzettél. Nagyon sokat edzünk, de odafigyelünk, hogy ne vigyük túlzásba. Az edzői stáb figyel a megterhelésre. Ha olyan érzésem van, hogy nincs a megfelelő hozzáállás vagy a megterhelés, akkor jön az emóciókkal teli reakcióm.”

„Sokat edzünk, a csapat egy családot alkot. Azért is edzünk sokat, mert mi nem vagyunk otthon, sok a külföldi a csapatban. Sok a fiatal játékosunk, akik többet látnak engem, mint a saját szüleiket. Ami a munkastílusunkat illet, Törökországban egyszer nem készülhettünk a pályán, így a parkban a fák között edzettünk. Voltak csapatok, akik elmentek, mi viszont maradtunk. A játékosok először néztek, majd végigcsinálták az edzéseket. A szurkolók, a lakosok keményen dolgozó emberek, ilyenek a játékosok is, keményen dolgoznak.”

„A csapat mentalitását mutatja, 13 győzelemből 8 mérkőzést az utolsó percekben nyertünk meg. Ez azt is mutatja, hogy a csapat nagyon harcos. Köszönhető a fizikai erőnlétnek, a szerencsének, de azt is mondhatjuk, hogy még nem vagyunk olyan jók, mint a Bayern, a Real vagy a Barcelona. Küzdenünk kell. Nagyon sok meccset a szurkolóknak köszönhetően nyertünk meg, elképesztő, milyen hangulatot képesek teremteni. Sokszor idegenben még több órát is utaznak miattunk.”

Ezután kerültek sorra a szurkolói kérdések.

Amikor Taiwo és Ayong ide kerültek, nem voltak még a csapat szintjén. Lát-e náluk valamilyen fejlődést?

Télen elvesztettük Bayot, a klub legjobb támadóját, nagy ajánlatot kapott érte a klub. Kalmár és Šatka is komoly ajánlatokat kaptak, de a klub számára nem volt megfelelő. Utána körülnéztük, mennyiért tudunk játékosokat venni. Taiwo teljesen más játékstílusban játszik most, mint Nyitrán, ezen a téren kellett a csapat filozófiájához alkalmazkodnia. Ayong pedig nagyon rossz fizikai állapotban érkezett, de folyamatosan jobban teljesít. Jelenleg 5-6 csatárunk van, nehéz bekerülnie.

Érzi-e a helyzetünket a bajnokságban, magyar csapatként küzd a DAC, továbbá hogy már hosszú évek óta várunk a bajnoki címre?

Tudom, hogy ez egy különleges közeg, minden nap beszélünk az életről, a politikáról és a szlovák-magyar kapcsolatokról. Én Németországból jövök, a csapatunk pedig nemzetközi. Sportember vagyok, és kettős holland-német állampolgár. Azt mondják magyar-szlovák csapat vagyunk, de mi inkább nemzetköziek vagyunk.

Ami a bajnoki címet illeti, 2018 végén úgy éreztük, össze is jöhetne a bajnoki cím, de jó játékosokra lenne szükség, ők pedig sok pénzbe kerülnek. Szeretnék itt bajnoki címet ünnepelni. A Slovannak most nagy előnye van, de ott vagyunk a harmadik helyen, és számunkra a második hely reális. Csapatunk fejlődő, a játékosaink fejlődőek. A klubnak van egy bizonyos filozófiája. A Zsolnának saját akadémiáról kijött játékosai vannak, nálunk még ez egyelőre nem működik. Ott tudunk lenni az élen, a kemény munkával a 3. és a 2. hely után összejöhet a bajnoki cím. De ne legyünk negatívak. Ha nyerünk szombaton a Zsolna ellen, ott vagyunk a második helyen. Minden edzésen vannak velünk U19-es játékosok. Vannak felnőtt és U21-es válogatottjaink. Sok pozitív dolog van.

A bajnoki címhez nem gondolja, hogy szükség lenne idősebb játékosokra? Ugyanis az idény elején távozott Pačinda és Ljubičić.

9 hónapja a Ljubičić és Pačinda kérdést hallgatom, már unalmas. Ki is a tapasztalt játékos? Huk és Šatka is tapasztalt játékosok. Davis 28, Huk 24, ők is tapasztaltak. Azt is látni kell, hogy egy 27 éves top játékos pénzbe kerül, mint például a Slovanban szereplő De Kapms, nem fog csak a magyar levegőért ide jönni, hanem pénzért. A tapasztalt játékosoknál, Ljubičićnál és Pačindánál hiányzott a tisztelet. Nem tudták elfogadni a filozófiát, amit folytatni akartunk. Nélkülük 45 pontot szereztünk. Fontos, ha jön egy játékos, akkor a stílusunkat el tudja sajátítani. Beszéltünk idősebb játékosokkal a tél folyamán, akik más csapatok számára is érdekesek voltak. De amíg a DAC azt mondja, hogy nem tud többet fizetni, más pedig igen, akkor oda fog igazolni. Taiwo például fiatal, fejlődő játékos. Mi ezen az úton megyünk.

Az utóbbi sajtótájékoztatókon megemlítette a játékvezetőket. Mi a véleménye a munkájukról?

Csak a Rózsahegy ellen említettem, hogy két büntetőt kellett volna rúgnunk. Egyébként a meccsről, az ellenfélről és a játékvezetőről tisztességesen nyilatkozom. A Slovan elleni meccsen Herc sárga-piros lapja viszont nagyon eltúlozott volt. Voltak olyan meccsek, amikor mi voltunk a szerencsések. Ha az egész idényt nézzük, voltak olyan alkalmak, amikor nekünk is kedvezett a helyzet. Butaság lenne azt mondani, hogy a szlovák bírók bántják a magyar csapatot. Nem akarom a szlovák-magyar viszonyt belevinni, mert csak ártana nekünk. Viszont jó ötlet lenne a videó bíró bevezetése, sokat segítene a szlovák futballnak.

Mi a véleménye Herc gyengébb tavaszi formájáról?

Számomra Herc egy nagyon jó játékos. A téli szünetben, amikor mindenkinek szünete volt, neki a Wolverhamptonnál kellett edzeni. Fiatal játékos, nem várhatjuk el tőle, hogy minden mérkőzésen a toppon legyen, vagy gólt rúgjon. Óriási esélye van, hogy nyáron egy jobb csapatba, jobb bajnokságba igazoljon.

Mit gondol arról, hogy Bayo egyelőre csak néhány percet játszott a Celtic csapatában? Erőnléti oka lehet?

Taktikai és technikai okai lehetnek, hogy keveset játszik, nem pedig az erőnlét. A Celtic domináló csapat, sokat tartja a labdát. Bayonak problémái voltak a labdával, több technikai problémája volt. Fantasztikus fejelő, gondoltam, majd fejel néhány gólt. Bayo egy kicsit még gyerek, szüksége van a bizalomra és közben edzőt cseréltek a Celticnél. Aki odavitte, már nincs a csapatnál, viszont 5-6 kiváló csatár a konkurencia számára. Itt látni, hogy hol van a Celtic és hol a DAC. Kiadtak érte 2 millió eurót, majd a lelátóra ültették. Most viszont izomhúzódást szenvedett és három hónapra kidőlt.

Mit gondol, miben kellene változtatni vagy fejlődni a DAC-nál a következő három évben?

A DAC-nál az a jó, hogy mindennél az elején tartunk az útnak, és már így is Szlovákia második legjobb csapata lehetünk. Kezdeti fázisban vagyunk. Minden pozíción fejlődnünk és javulnunk kell. Ami fontos, hogy nincsenek olyan anyagi lehetőségeink, így gyorsabban meg kell találni a megfelelő játékosokat. Megmutatni az akadémiát, a stadiont és olyan munkát tudunk velük végezni, hogy egy nagy bajnokságba igazolhassanak. Ez még csak a kezdeti fázis. Ehhez az kell, hogy mindenben javulnunk kell. A tulajdonos ambíciója megvan ahhoz, hogy javulni és fejlődni tudjunk. Minden országban a gazdag klubok a bajnokok, mint a Bayern vagy a Barcelona, de néha a gyengébb is odaér, mint a Dortmund, a Leicester City.

Figyelünk-e már most játékosokat a nyárra?

Természetesen. Néhányat élőben, főleg a Fortuna liga játékosait, de vannak, akiket videókon keresztül. Taiwot szeptemberből decemberig figyeltük, főleg a segítőin, de én is megnéztem pár alkalommal élőben. Már most felvettük a kapcsolatot néhány játékossal. De hogy ide jönnek-e vagy sem, a döntésükön fog múlni. Viszont már most sok menedzser és játékos minket is megkeres. Egyre érdekesebb a DAC a fiatal játékosok számára.

Hogy látja Čmelík helyzetét?

Beszélgettünk vele, jelenleg 60 percre érzi magát készen. Érzi, hogy közel van a kezdőcsapathoz, de nem teljesen kész a 90 percre. Két lehetőségben lehet vele gondolkodni. Vagy kezdő lesz, de a 60. percben cserélni kell. A második lehetőség, csereként pályára küldeni. Jó hatással van a csapatra, eddig jól lépett a mérkőzésekbe. Számunkra is fejtörés, hogy mi legyen vele. Nagyon keményen dolgozik, jó a hozzáállása.

A beszélgetés végén a Szívünk Sárga-Kék csoport kisebb ajándékkal lepte meg a vezetőedzőt. Egy tálca fánkkal és egy díszes üveggel.

Fotó: Kiss Bence

https://www.facebook.com/events/828403835283370