Izgalmas végjáték után győzelemmel zárta az évet a DAC

By
Updated: november 24, 2022

Győzelemmel zárta az évet a DAC csapata, a sárga-kékek a 11. fordulóból bepótolt mérkőzésen egy góllal múlták felül a Rózsahegy csapatát. 

Az első 20 perc óvatos futballt hozott, mindkét csapat a biztos védekezésre koncentrált. A 14. percben Bobček lövését védte Petráš. A 23. percben vezetést szerzett a DAC! Andzouana beadását a tizenegyes pontról Nebyla küldte a hálóba – 1:0. Hiába a vezető találat, továbbra is a két tizenhatos között folyt a játék.

A második félidőben rákapcsolt a Rózsahegy, az első öt percben Kelemen és Zsigmund lövései száltak mellé. A 64. percben felpörögtek az események. Blackman kapott remek labdát a védelem mögé, kapura törhetett volna, de Mojžiš a tizenhatos vonalán lerántotta. A játékvezető szabadrúgást ítélt, Mojžiš pedig piros lapot látott. A szabadrúgást Kalmár végezte el, Krajčírik kapus pedig bravúrral hárított. A 69. percben Krstović kapuratörétés Krajčírik közelről védte, majd egy perccel később Kalmár szöglete után Kružliak centikkel fejelt fölé. A 77. percben a tizenhatos vonaláról végezhetett el szabadrúgást a Rózsahegy. A labdához Ján Maslo állt, akinek technikai lövését Petráš nagy bravúrral hárította. A 80. percben egy jobboldali beadás után a labda Kelemen elé került, aki fordulatból az ötösről kapura lőtt, de Petráš ismét remekül védett. A 81. percben viszont izgulhattak a nézők, ugyanis Zsigmund lövése után a labda kiesett Petráš kezéből, az üres kapu felé tartott, de a kapus időben elkapta a játékszert. Az utolsó tíz perc a DAC számára abszolút nem sikerült, a Rózsahegy 3-4 helyzetet is kidolgozott. A 85. percben egy hosszú beadásnál Kelemen remekül vette át a labdát, senkitől sem zavartatva kapura lőtt, de a labda centikkel mellé szállt. A 87. percben Ramadan dönthette volna el a mérkőzés sorsát, de Krstović remek passza után 13-14 méterről nem találta el a kaput. Az utolsó percek még tartogattak némi izgalmat, de gól már nem született. A DAC sorozatban ötödik győzelmét aratta, ezzel tovább tapad az éllovas Slovan csapatára.

FC DAC – Rózsahegy 1:0 (1:0)
Gólszerző: Nebyla (23.)
Sárga lap: Nebyla, Kružliak, ill. Zsigmund
Piros lap: Mojžiš (63.)
DAC 1904: Petráš – Pinto, Kružliak, Brunetti, Andzouana – Nebyla (85. Fazlagić), Dimun, Kalmár (72. Veselovský) – Blackman (72. Szánthó), Krstović (93. Muhamedbegović), Gavrić (85. Ramadan)
Rózsahegy: Krajčírik – Fabiš, Maslo, Mojžiš, Madleňák (89. Tučný) – Zsigmund – Gerec (73. Mrva), Chrien, Lichý (65. Malý), Morong (73. Luterán) – Bobček (46. Kelemen)

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370