Hyballa: Motiváltan fogunk Minszkbe utazni

By
Updated: júl 26, 2018

Hazai pályán szenvedett vereséget a DAC a Dinamo Minszk együttesétől az Európa liga 2. selejtezőkörének első találkozóján. 

A mérkőzést a két játékvezető értékelte.

Peter Hyballa  (DAC): 

Gratulálok a Minszknek. Az első 30 percben jól játszottunk, jól védekeztünk, helyzeteink is voltak, de végül gólt kaptunk. Jött a piros lap, amiről lehetne beszélni. Šimčák két szabálytalanság után két sárgát kapott. 11 a 10 ellen játszottunk, de a játékosok remekül teljesítettek. Célunk volt a középpályát lezárni, Davis pedig Koštrna a széleket játszotta meg. Jött Bayo helyzete, ha berúgja, de nincs ha. Jött a második gól, a védők elvesztették a fejpárbajt. Ezután voltak lehetőségeink, amik végül az ellenfél góljaival végződetek.

Most mindenki csalódott, ugyanis az utolsó percben kaptuk a harmadik gólt. De a futballban bármi megtörténhet. Ha Minszkben 90 percen át 11 a 11 ellen játszunk, sikerülhet a csoda. Csalódottak vagyunk. 55 percet egy emberrel kevesebben játszottunk, de voltak 6-7 helyzeteink. Bayo lehetősége, büntető, Kalmár lövése. Kis eséllyel, de motiváltan fogunk Minszkbe utazni.  Előttünk van még viszont egy vasárnapi mérkőzés, jelenleg már arra koncentrálunk.

A játékvezetői döntésekről:

Sosem értékelem a játékvezetőket, most sem fogom. Talán a lapoknál 50-50 százalék volt, Šimčákot először akár figyelmeztethette volna. A második gólnál hibákat vétettünk, ennek nincs köze a játékvezetőket. A csapatomat irányítom, nem a játékvezetőket.

Sergei Gurenko (Dinamo):

Két részre osztanám az Európa liga összecsapást. Az első részt ma játszottuk, megnyertük 1:3-ra. Ami a játékot illeti, azzal nem vagyok elégedett. Néhány bírói döntés érdekes volt számunkra.

https://www.facebook.com/events/828403835283370