Hyballa: Ez ma csúcsmérkőzés volt!

By
Updated: november 10, 2018

Kiváló, hajtós mérkőzésen a Rózsahegy otthonában szerzett fontos három pontot a DAC, a sárga-kékek így továbbra is szorosan az éllovas Slovan mögött a táblázatban.

A lefújás után Peter Hyballa értékelte a mérkőzést, aki reméli, játékosai ezúttal csak tejet isznak ma éjszaka.

„Dunaszerdahelyen minden hét érdekesen telik, de az elmúlt hét különösen az volt a számunkra. Dolgoztam a német és a holland bajnokságban is, és elmondhatom, hogy a mai igazán csúcsmérkőzés volt, mindkét csapat részéről. Az első húsz perc inkább a hazaiaké volt, hosszú labdákkal próbálkoztunk, nem azt a focit játszottuk, amire készültünk. 4-3-3-as felállásban kezdtünk, de a szünetben a kabinban hagytam Záhumenskýt nehogy begyűjtse második sárgáját is. Bednárt küldtem fel a pályára, aki még csak 19 éves és jól megoldotta a feladatát. Kone is jó meccset játszott. A gól után még több lehetőségünk is támadt. A végén viszont nagyon mérges voltam. Amióta a szlovák bajnokságban dolgozom, ez volt a legjobb meccsünk. Büszke vagyok a csapatra. Annak örülnék, ha az újságírók a fociról kérdeznének, és nem Ljubičić, Pačinda és Šatka esete lenne a téma. A fiúk tudják, hogy hülyeséget követtek el, de én is voltam fiatal, megtörténik az ilyen. Találkoztam Šatkával, de egyelőre nem tudom, hogy mikor állhat újra edzésbe. A héten erről nagyon sokat beszélgettünk csapaton belül. A vezetőség kiáll a csapat mellett. Holnap szabadot kapnak a játékosok, remélem, hogy az éjjel tejen kívül mást nem isznak majd a játékosok.“

https://www.facebook.com/events/828403835283370