Hyballa: Dicséret illeti a játékosokat!

By
Updated: október 20, 2019

Legyőzte az Aranyosmarót csapatát a DAC, de a mérkőzés vége a vendégcsapat meg nem adott góljától volt hangos. A találkozót a két vezetőedzőt értékelte.

Peter Hyballa (DAC):
A mérkőzés előtt tudtuk, hogy az Aranyosmarót hosszú labdákra játszik, remekül szedik össze a labdákat, vannak is hozzá játékosai. Azt terveztük, hogy egy hamis kilencessel állunk fel. Jól kezdtük a mérkőzést, a stratégiánk az volt, hogy távoli lövésekkel próbálkozunk, ebből születtek a gólok. A második félidő hektikus volt, az egyenlítésnél az ellenfélnek gólt ajándékoztunk. Összességében a második félidőben sok labdát vesztettünk és a minőség sem volt megfelelő. Dicséret illeti a játékosokat. A kispadon két U19-es játékos ült. Hiányzott Davis, Ramirez beteg volt, Kalmár pedig még 90 percre nincs kész. Akik helyettesítettek, Šimčák, Divković, Blackman, remekül játszottak.

Karol Praženica (Aranyosmarót):
Készültünk a mérkőzésre, tudtuk, hogy a DAC erős abban, hogy az ellenfelét beszorítja a tizenhatosba. Ez nagyon kellemetlen, ezért magasabban próbáltunk játszani. Az első félidőben jól ment a védekezés, de nem tudtunk átmenni a támadásokba, kevésbé voltunk veszélyesek. A második félidőben pontosabbak voltunk, helyzeteink is voltak. Ami a meg nem adott gólt illeti, az botrány. Mindenki látta, az egész stadion, hogy gól volt, csak a játékvezető nem. Megérdemeltünk volna legalább egy pontot, de az ellenfél két gólt szerzett, mi csak egyet.

https://www.facebook.com/events/828403835283370