Hyalla: Akkor lehetünk sikeresek, ha bízni fogunk magunkban!

By
Updated: júl 11, 2019

Döntetlennel zárult a DAC-Cracovia Krakkó Európa liga mérkőzés, a találkozó után a vendégek vezetőedzője igazságos eredményt értékelt, míg Peter Hyballa szerint a csapatnak bíznia kell magában a továbbjutás érdekében. 

Peter Hyballa:  

Az első 25 percben kicsit mérges voltam, ugyanis nem azt játszottuk, amit megbeszéltünk. A magas letámadást, rákényszeríteni az ellenfelet a hosszú labdákra. Túl nagy volt a respekt, a tisztelt az ellenféllel szemben. Hiányzott a küzdés, az ellenfél több labdát is szerzett. Már a tavalyi idényben is voltak hasonló krízis helyzeteink, az ellentámadásokból kaptunk gólt. Végül a szünet előtt sikerült egy szép támadás végén kiegyenlíteni. A második félidőben többet akartunk a széleken játszani, már a mi játékstílusunkat játszottuk, Kružliaknak is volt egy remek helyzete. Bízunk benne, hogy Krakkóban is gólt szerezhetünk, ugyanis szükség lesz rá a továbbjutás érdekében. Viszont csakis akkor lehetünk sikeresek, ha kellőképp fogunk magunkban bízni. Nem szabad megijednünk az Európa ligától. Büszke vagyok a csapatra, jó teljesítményt nyújtottunk és a szurkolók támogatása is olyan volt, mint az Dunaszerdahelyen lenni szokott. Szintén büszke vagyok Ľubo Šatkára, aki kiváló kapitány volt. Kissé sírok, hogy távozik a csapatból.

Michal Probierz: 

„A mérkőzés előtt elmondtam, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, ez be is igazolódott. Az elejétől kezdve próbáltunk támadni, saját stílusunkat játszani. Az elején kontrolláltuk a játékot, később többször is elvesztettük a labdát. A félidőben cseréltünk, mert Pestka sárga lapot kapott és idegesen játszott. A félidő végén sikerült vezetést szereznünk, sajnos nem tudtunk több gólt lőni. Dolgoznunk kell a befejezéseken. A második félidőben voltak lehetőségeink, de azt gondolom, a döntetlen igazságos eredmény. Egy hét múlva a továbbjutás a cél, remélem a szurkolókkal közösen el fogjuk érni.“

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370