Hivatalos: Hélder távozik a DAC csapatától!

By
Updated: máj 15, 2020

Távozik a DAC csapatától Hélder Cristóvao vezetőedző, a portugál tréner nem folytatja munkáját Dunaszerdahelyen – közölte közleményben a DAC. 

„A DAC 1904 labdarúgóklub nem érvényesíti a Hélder Cristovao szerződésében lévő opcióját. A megállapodás 2020. május 31-ig van érvényben. A 49 éves portugál szakember idén januárban vette át a csapat irányítást, összesen öt tétmérkőzésen (négy bajnoki- és egy Slovnaft Cup-találkozón) irányította a sárga-kékeket. Hélder Cristovaónak köszönjük a klubért elvégzett munkáját, további pályafutásához pedig sok sikert kívánunk! A klub jelenleg tárgyalásban van a jelöltekkel a megüresedett edzői poszt betöltésére.“ – áll a DAC közleményében.

Hélder a téli felkészülési időszak során érkezett Dunaszerdahelyre, ahol Peter Hyballát váltotta. Vezetése a DAC négy bajnoki mérkőzést játszott, emlyeken három döntetlent és egy vereséget ért el. Ahogy korábban megírtuk, sajtóhírek szerint Bernd Storck lehet a DAC következő trénere.

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370