Hivatalos: A Slavia kapusával erősít a DAC

By
Updated: júl 3, 2021

Ahogy azt korábban jeleztük, kapussal erősíthet a DAC. A sárga-kékek ma hivatalosan is bejelentették, kétéves szerződést kötöttek a cseh Slaviától érkező Martin Vantrubával.

A 23 éves kapus a Nagyszombat neveltje, 2018-ban a prágai Slaviába igazolt, ahonnan fokozatosan Zólyombrézón, Garamszentkereszten, Příbramban, legutóbb pedig a dán Nordsjaelland együttesénél szerepelt kölcsönben. A szlovák Fortuna Ligában eddig 49 mérkőzésen védett.

„Elsősorban nagyon boldog vagyok, hogy létrejött az átigazolás. A kapusedző Martin Raškával már hosszabb ideje kapcsolatban voltunk, de ez idáig nem sikerült nyélbe ütnünk a transzfert, a klubok közötti tárgyalások is eléggé komplikáltak voltak. Szlovákiában a legjobb feltételekkel rendelkező klubhoz érkezem, nagyon kellemesen meglepett az Akadémia, a stadion és maga környezet színvonala. Pályafutásom elmúlt időszaka nem tartozott a legsikeresebbek közé, így személyes célom, hogy visszakerüljek a nagy foci világába. Tisztában vagyok vele, hogy Dunaszerdahelyen naponta minőségi munkát végezhetek. Szeretnék folyamatosan javulni” – nyilatkozta a klub honlapjának Vantruba.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370