Hiába vezetett, kikapott Nagyszombatban a DAC

By
Updated: marec 21, 2021

Az első félidőben még vezetett, végül kikapott Nagyszombatban a DAC, a Fortuna liga rájátszásának 2. fordulójában. A sárga-kékek ezzel 11 pont hátrányba kerültek az éllovas Slovannal szemben.

Jól kezdte a mérkőzést a DAC, a sárga-kékek nagyobb fölényben játszottak az első félidőben. A 9. percben Divković baloldali beadása után Davis fejelt az ötösre Kružliakhoz, aki egyből kapura lőtt, de Kamenár a vonalon bravúrral mentett. A 17. percben Christie-Davies passza után Kalmár kerülhetett volna helyzetbe, de Tumma Gergely remekül lépett oda az utolsó pillanatban. Egy perccel később Kalmár fejesét védte Kamenár. A 30. percben Kalmár végzett el szabadrúgást 30 méterről, de nem járt sikerrel. Az első félórában a DAC játszott fölényben. A 43. percben Ramirez remekül indult meg a jobb oldalon, a tizenhatoson belül a kapu elé passzolt, az érkező Balić viszont lemaradt a labdáról. Egy perccel később Ristovski vett át egy remek átadást, lövését Jedličkának kellett védeni. Az első félidő végén Davis remekül passzolt Ramirezhez, aki a tizenhatoson remekül vette át a labdát és 11 méterről bevette Kamenár kapuját – 0:1. 

Fordulás után a Nagyszombat kezdett jobban. A 49. percben egyenlített a Spartak, Kolesár beadását Cabral fejelte Jedlička hálójába – 1:1. Az 53. percben Ramirez jobbról leadott lövését hárította a nagyszombati kapus. Az 54. percben Davis szabadrúgása megpattant a sorfalban, így Kamenár nehezen, de szögletre mentett. Az 55. percben egy ellentámadást vezetett a Nagyszombat, Cabral indult meg a jobb oldalon, beadását Bamidele küldte kapura, de Jedlička védeni tudott. A kipattanót az érkező Ristovski már a földről fölé lőtte. Az 58. percben Balic került a bal oldalra, visszagurított labdáját Divković küldte fölé a tizenhatos vonaláról. A 66. percben egy újabb ellentámadást vezetett a Nagyszombat, Cabral jobbról Bamidele elé passzolt, aki a bal oldalról lőtte ki Jedlička hálóját – 2:1. A 70. percben Twardzik jobboldalról végzett el szabadrúgást, a labdával egyenesen Jedlička kapuját célozta meg, a DAC hálóőre szögletre mentett. A 74. percben ismét nagyszombati ellentámadás zajlott, Cabral beadását ezúttal Savvidis lőtte mellé. A 80. percben ismét Kalmár Zsolt végzett el szabadrúgást 25-30 méterről, de Kamenár a lövést kiütötte. A 85. percben egyenlít a DAC, Ramirez balról élesen belőtt labdájára Taiwo érkezett és az ötösről a hálóba küldte a labdát – 2:2. Az utolsó percekben kitámadott a Nagyszombat. A 93. percben szögletet végzett el a Spartak, a beadást a hátvédek kifejelték, a kipattanót Cabral küldte kapura, de Kružliak még hárított, viszont Ristovski lövése már a kapuban kötött ki – 3:2. A Spartak ezzel az utolsó percben szerzett góllal győzte le a DAC csapatát.

Spartak Nagyszombat – FC DAC 3:2 (0:1)
Gólszerzők: Cabral (49.), Bamidele (68.), Ristovski (93.) ill. Ramirez (45.), Taiwo (85.)
Sárga lapok: Savvidis (4.) – Schäfer (63.)
Nagyszombat: Kamenár – Koštrna, Twardzik, Tumma, Miković – Savvidis, Grič – Kolesár (64. Benovič), Cabral, Ristovski – Bamidele (90+. Kóša)
DAC: Jedlička – Blackman, Müller, Kružliak, Davis – Christie-Davies (81. Taiwo), Schäfer – Divković (81. Andzouana), Balić (72. Nicolaescu), Kalmár – Ramírez.