Hétből hét: Szenicén is győzött és tovább menetel a DAC!

By
Updated: september 20, 2020

Hétből hét! Tovább menetel a DAC a Fortuna ligában, a sárga-kékek sorozatban hetedik bajnoki mérkőzésüket is megnyerték. Ezúttal Kalmár duplája, majd Divkovic és Ramirez góljával diadalmaskodott Bernd Storck legénysége. 

A DAC irányításával kezdődött a mérkőzés, a sárga-kékek több helyzetet is kidolgoztak. A 21. percben szabadrúgáshoz jutott a DAC, Kalmár 25 méterről végezhette el, a labdát a sorfal felett a hálóba küldte – 0:1. A 41. percben ismét kalmár végzett el szabadrúgást 25 méterről, Fryšták kapus remekül hárított. A 42. percben Kalmár beadása után Divković felejt kapura, de a szenicei kapus bravúrral védet. A 44. percben egyenlített a hazai csapat, Malec kapott remek indítást a védők között, a szenicei támadó pedig a kifutó kapus mellett a hálóba talált – 1:1.

 

Fordulás után próbálta megszerezni a vezetést a hazai csapat, de sikertelenül. A 61. percben egy kifejelt labdát Kalmár küldött egyből a kapura a tizenhatos vonaláról, a labda az egyik szenicei játékos fején megpattanva a hálóban kötött ki – 1:2. Három perccel később Divković cselezett a tizenhatos vonalán, majd lövésre szánta el magát, a labda pedig utat talált a hálóba – 1:3. A 71. percben meglehetett volna a negyedik találat is, Blackman lövését a kapus még kiütötte, a kipattanót Ramirez küldte a kapuba, de lesen volt. A 72. percben szépített a Szenice, Piroska beadását Kružliak lábbal csak megemelni tudta, az érkező Malec pedig a hálóba fejelt – 2:3. A 76. percben ismét két gólra növelte előnyét a DAC, Kalmár baloldali beadását Ramirez fejjel küldte a kapuba – 2:4.  A 79. percben Nicolaescu törhetett volna kapura, a tizenhatos előtt Nemec szabálytalankodott a DAC támadójával, ezért piros lapot kapott. A szabadrúgást Kalmár végezte el, a szenicei kapus a lövést parádésan hárította. A 87. percben Kalmár fantasztikusan vett át egy hosszú indítást, két hátvéd között próbált kapura törni, a lövést a szenicei kapus védeni tudta.

https://www.facebook.com/events/828403835283370