Három DAC játékos kapta el a koronavírust

By
Updated: november 6, 2020

A koronavírus a DAC csapatában is felütötte fejét, ezért három játékos kénytelen lesz kihagyni a hétvégi bajnoki mérkőzést. 

Szombaton a DAC a Garamszentkereszt együttesével mérkőzik, viszont Davis, Blackman és Balić nem állhat Bernd Storck rendelkezésére, ugyanis mindhárom játékos elkapta a koronavírust.

„Klubunkban olyan folyamatokat vezettünk be, amelyek messze meghaladják a Ligás Klubok Uniója által előírt kötelezettségeket. Ezzel az volt a célunk, hogy pozitív teszt esetén azonnal megakadályozzuk a vírus további terjedését a csapaton belül. Október 15. óta saját költségen naponta teszteljük a játékosokat és az egész edzői stábot. Ugyanolyan antigénteszteket használunk, amelyekkel a Fortuna Liga csapatait ellenőrzik minden egyes forduló előtt. Két hete három külön öltözőt használunk, hogy minimalizáljuk a játékosok interakcióját. Az egyik múltheti teszt során jelent meg nálunk az első két pozitív eset, Balić és Blackman. Mindkét játékost azonnal elkülönítettük. Tünetmentesek, jól érzik magukat és várjuk a tíznapos karantén végét. A jelenlegi egészségvédelmi előírások és a vonatkozó kormányrendelet értelmében ezen a héten az egész csapat PCR-teszten is átesett, és ez mellett folytatjuk a napi antigénteszteket is. Az egyik teszt során Eric Davis is pozitív eredményt produkált. Szerencsére a többiek tesztjei azóta is negatívak. A játékosok, edzők és munkatársaink biztonsága továbbra is a fő prioritásunk” – nyilatkozta a klub honlapján Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

https://www.facebook.com/events/828403835283370