Guľa: Nem csak meggyőző eredménnyel, hanem teljesítménnyel is boldoggá tettek a játékosok!

By
Updated: júl 15, 2022

A DAC magabiztos győzelemmel jutott az Európa Konferencia-liga második selejtezőkörébe, összesítésben 5:1-es eredménnyel búcsúztatták az északír Cliftonville csapatát. 

A mérkőzés után a sárga-kékek trénere, Adrián Guľa értékelt a klub honlapján. „Nagyon örülünk a győzelemnek és a továbbjutásnak. Gratulálok a csapatnak és köszönöm a szurkolóknak, hogy eljöttek, buzdítottak minket, és segítettek abban, hogy folytatni tudjuk ezt a sorozatot. Azoknak is köszönöm, akik otthonról szorítottak nekünk. A játékosok nemcsak a meggyőző eredménnyel tettek minket boldoggá, hanem a teljesítményükkel is. Egyáltalán nem volt könnyű mérkőzés, mert nem vagyunk hozzászokva, hogy ilyen környezetben, valamivel szűkebb pályán játszunk. Sok fontos játékosunkat kellett ma nélkülöznünk, ezért is vagyok boldog az eredmény miatt, értük is küzdöttünk. A továbbjutás az övék is, és remélem, hogy a következő körben már játékba avatkozhatnak ők is. Bízom benne, hogy egyre erősebbek leszünk.” – zárta a vezetőedző.

A DAC a második selejtezőkörben július 21-én 19:00 órától a feröeri Vikingur otthonában lép pályára.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370