Gólzáport rendezett az utolsó felkészülési mérkőzésén a DAC

By
Updated: február 11, 2019

Utolsó felkészülési mérkőzését játszotta a DAC csapata, a dunaszerdahelyi alakulat a III. ligás Bős ellen lépett pályára. Peter Hyballa ezúttal a cseréknek és az U19-es csapat játékosainak adott lehetőséget, akik éltek is vele. 

A 8. percben Baunmgartner szögletét megcsúsztatták, Bilenkyi pedig a kapuba küldte a labdát – 1:0. Egy perccel később már kettővel vezetett a DAC, Čmelík volt eredményes – 2:0, majd a 36. percben Kelemen Marko növelte az előnyt – 3:0. Fordulás után Gányovics Erik révén szépített a Bős (3:1), de ennek ellenére is a DAC játszott fölényben. A 61. percben büntetőből Davis volt eredményes, majd három perccel később ismét a panamai hátvéd talált a kapuba. A 80. és a 82. percben a 19 éves Olarewaju is betalált, ezzel hét gólt rúgott már a Bősnek a DAC.

FC DAC – Bős 7:1 (3:0)

Gólszerzők: Bilenkyi (8.), Čmelík (9.), Kelemen (36.), Davis (61., 64.), Olarewaju (80., 82.)

FC DAC: Kucz (46., Slančík) – Riacrdo, Csóka, Davis (82., Ludha), Šimčák (55., Magyar Attila) – Nagy, Bilenkyi, Baumgartner – Čmelík (46., Olarewaju), Ayong (60., Veselovský), Kelemen (74., Doktorík)

Bős: Somogyi – Slíž, Végh, Polák, Huszár – Prágai, Bazsó (46., Tóth), Zsigmond (78., Magyar Dávid), Cingel – Matic (70., Vida), Lénárt (46., Gányovics)

https://www.facebook.com/events/828403835283370