Folynak a tárgyalások Ramirez távozásáról, a DAC célja a további fejlődés

By
Updated: júl 19, 2021

Megtartotta az új idény előtti sajtótájékoztatóját a DAC, a sárga-kékek a Konferencia Liga mérkőzésével kezdik a 2021/2022-es évadot. 

A nyári felkészülésről, a változásokról és az új évadról Jan Van Daele sportigazgató, Németh Antal vezetőedző és Dominik Kružliak csapatkapitány nyilatkozott.

„Új idény, új logó, további izgalmas dolgok. Már csütörtökön a szerb Partizan ellen játszunk, majd Nagymihályban lépünk pályára. Várjuk az új idény kezdetét. A tavalyi idény alapján ismétlem önmagam, évről évre azt mondjuk, hogy jobbak akarunk lenni, mint az előző idényben. Elsődleges célunk, hogy minden mérkőzést megnyerjünk. A Slovan, a Nagyszombat, a Zsolna erős ellenfelek lesznek. Fontos, hogy magunkra figyeljünk. Megvan bennünk a minőség, hogy legyőzzük az ellenfeleket. Ami a változásokat illeti, lehet, az emberek azt mondják, kevés változás történt. Viszont az átigazolási piac szeptemberig nyitva van. Fontos tényező, hogy már a harmadik átigazolási időszakot fogja befolyásolni a koronavírus, kevesebb pénz forog a piacon. Zajlott az Európa Bajnokság, ami szintén lassította az átigazolásokat. Az első érkező a kapus poszton történt. Benjamin Száraz Nagymihályba került kölcsönbe, helyére érkezett Martin Vantruba, aki fiatal játékos, de már sok tapasztalattal rendelkezik. Nagyszombatban bajnoki címért harcolt, majd a Slaviánál is szerepelt. Hivatalosan bejelenthetjük Andrijsa Ciganiksa, aki lett hátvéd és a Zorya Luhansk együttesétől érkezik. A csapattal tavaly az Európa liga csoportkörében is szerepelt és 24 éves kora létére sok tapasztalattal rendelkezik. Ami a távozásokat illeti, főleg Ramirezről kell beszélni. Már a megegyezés szélén volt az orosz Kazanhoz való távozása, de az átigazolás végül félbeszakadt. Jelenleg viszont egy másik csapattal tárgyalunk, közel állunk az egyezséghez. Reméljük, sikerül egy olyan csapatot összerakni, amely a szurkolók elvárásait is teljesíti.“ – értékelte a csapatban történt változásokat Jan Van Daele sportigazgató. 

Öt felkészülési mérkőzést játszott a DAC, ebből 2 vereséggel, 3 győzelemmel zárult. „Elégedett vagyok a felkészüléssel, a játékosok mindent teljesítettek. Mérkőzésről mérkőzésre haladtunk, különböző fázisokra fókuszáltunk, ez alapján választottunk ellenfeleket is. A Salzburg és a Ferencváros ellen a védekezésre összpontosítottunk, a többi csapat ellen a támadásra. Felkészültünk az új idényre, várjuk a Partizan elleni mérkőzést. Tudjuk, a szerb csapat a favorit, de optimisták vagyunk.“ – értékelte a felkészülést Németh Antal vezetőedző, aki elárulta, mire lehet szükség, hogy a DAC a Partizan ellen sikeres legyen. „Jó csapatszellemre van szükség és meg kell mutatnunk a minőségünket. Azzal, hogy elsőre egy erős csapat ellen készülünk, még jobban koncentrálunk az ellenfélre. Ez pozitívum, erre a későbbiekben építhetünk.“ – zárta Németh Antal.

A csapaton belüli hangulat kiváló, mindenki már várja a bajnoki rajtot. „Az öthetes felkészülés nehéz volt, a bajnoki kezdésre és a Partizanra fókuszáltunk. Ez sikerült, jó csapatok ellen játszottunk, mint a Salzburg, Ferencváros. Mint csapat, fel vagyunk készülve, a hangulat az öltözőben kiváló. Ami az idényt illeti, célunk, hogy jobbak legyünk, mint tavaly. Szeretnénk megörvendeztetni a szurkolókat és az első háromban lenni. Mérkőzésről mérkőzésre kell mennünk.“ – értékelt Dominik Kružliak csapatkapitány.

A DAC július 22-én a szerb Partizan otthonában lép pályára az Európai Konferencia Liga 2. selejtezőkörében, majd vasárnap Nagymihályban kezdi a Fortuna liga 2021/2022-es idényét.

A DAC kerete a 2021/2022-es idényre:

Kapusok: Veszelinov Dániel, Horváth Attila, Martin Jedlička, Martin Vantruba
Hátvédek: Danylo Beskorovainyi, Andrejs Ciganiks, Mateus Brunetti, Dominik Kružliak, Luciano Vera, Eric Davis, Matúš Malý, Cesar Blackman
Középpályások: Andrija Balić, Andrej Fábry, Kalmár Zsolt, Creighton Braun, Sainey Njie, Dominik Veselovský, Schäfer András, Sebastian Nebyla
Támadók: Zuberu Sharani, Martin Rymarenko, Yhoan Andzouana, Brahim Moumou, Abdulrahman Taiwo, Marko Divković, Ion Nicolaescu

Érkezők: Martin Vantruba (Slavia), Andrijs Cigankis (Zorya Lugansk), Matúš Malý (Szenice, kölcsönből vissza), Andrej Fábry (Szered, kölcsönből vissza), Zuberu Sharani (Nagymihály, kölcsönből vissza), Dominik Veselovský (Somorja), Martin Rymarenko (Somorja)

Távozók: Jannik Müller (Darmstadt), Niklas Sommer, Máté Vida (szerződés vége), Isaac Christie-Davies (Bransley, kölcsönjáték vége), Sidney Friede (pályafutás vége), Benjamin Száraz (Nagymihály, kölcs.), Martin Bednár (Aranyosmarót), Jakub Švec (Liptószentmiklós, kölcsön), Eric Ramirez (?)

 

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370