Felzárkózna a Slovanra a DAC, fiatal tehetségekkel bővült a játékoskeret

By
Updated: február 12, 2021

Elérkezett a tavaszi idény, vasárnap a DAC is megkezdi a Fortuna ligát. A kezdés előtt Jan Van Daele sportigazgató, Bernd Storck vezetőedző és Kalmár Zsolt csapatkapitány nyilatkozott a célokról.

A felkészülési időszakot és a csapatban történt változásokat Jan Van Daele sportigazgató részletezte. „A téli felkészülés nem volt megszokott, 4-5 hetet hazai környezetben, az akadémián készültünk. A vírushelyzet miatt úgy döntöttünk, kihagyjuk a törökországi felkészülést és Dunaszerdahelyen maradunk. Örömteli, hogy az egész csapatot és a szakmai stábot elkerülte a koronavírus, nem volt egyetlen esetünk sem. Az átigazolási időszak összességében nyugodt volt az egész világban és ez megmutatkozott Szlovákiában is. Ami az új arcokat illeti, bővebben Bernd Storck fog nyilatkozni. Három játékos csatlakozott az ifjúságból. Horváth Attila kapus, Molnár Jakab és Bögi Ferenc, aki szerződést is kötött a klubbal. Brunetti Brazíliából érkezett, a védelem bal oldalán szerepelhet. Luciano Vera korban még az U19-es csapattal is játszhat, ő a jövő játékosa. Időre van szüksége, hogy alkalmazkodni tudjon. A médiában kiemelték az értékét, de időre van szüksége, viszont örülünk, hogy nálunk van. Davies egy érdekes játékos, fiatal korában a Chelsea és a Liverpool csapataiban szerepelt. Bernd Storck vezetésével a Cercle Bruggy csapatában játszott. Creighton szintén fiatal és a jövő játékosa. Taiwo pedig kiváló őszt produkált Nagymihályban, ezért lehetőséget kap.“ – értékelt a sportigazgató, aki elmondta, a koronavírus miatt több anyagi kiesése volt a klubnak. „A költségvetésünk bevételekből és kiadásokból áll. Kevés lehetőség van a spórolásra. Ha nézők nélkül is, de a csapatnak edzeni, játszani kell. Megtartottuk a fizetéseket. A tulajdonossal úgy döntöttünk, hogy ezúttal az emberekbe fektetünk. Szeretnénk segíteni a családoknak, akik a DAC körül dolgoznak. Számukra a mindennapi életről van szó. A veszteséget több százezer euróban lehetne kifejezni.“

Két új kollégánk van a szakmai stábban. Czuczi Mátyás az DAC új elemzője, Nico Pellatz pedig a kapusedző, aki korábban a Bundesligában szerepelt. Ahogy azt a sportigazgató mondta, hosszú volt a felkészülés, a játékosok számára is. Ki kell emelnem, hogy a klub fantasztikus körülményeket teremtett, mindenünk megvolt a felkészüléshez. Két magyar és három szlovákiai csapat ellen játszottunk. Volt néhány sérültünk, akik már a héten a csapattal edzettek. Ami az érkezőket illeti, Davies Angliából jött, ismerem őt a Cercle csapatából. Fantasztikus játékos, korábban Jürgen Klopp alatt készült. Az érkezők között többnyire fiatalok találhatók, akik a jövőben segíthetnek, de jelenleg akklimatizálódniuk kell, viszont mindenki jól beilleszkedett.“ – értékelt bernd Storck, aki kitért a hiányzókra is. „Eric Davis nemrég tért vissza, megoperálták, remélem hamarosan bevethető lesz. Sidney Friede hétfőn esett át a meniszkusz operáción. A sérültek alapján próbáltuk erősíteni a keretet, amivel elégedett vagyok. Néhány játékos még nincs teljesen készen, például Brunetti, aki fizikailag nincs jó állapotba. Dolgoznunk kell a játékosokkal.“

Bernd Storck szerint a csapat célja, hogy közelebb kerüljön a Slovanhoz és sikeres legyen a kupában. „Fontos lesz a jó kezdés. Még 4 mérkőzés vár ránk az alapszakaszból, amelyeket meg akarunk nyerni. Utána következik a rájátszás, ahol már a legjobb csapatok játszanak egymás ellen. Mindent megteszünk, hogy a Slovan elleni távolságot csökkentsük. Nem érzünk nyomást, hogy mindenáron meg kell szereznünk a bajnoki címet. Mindent megteszünk érte, de nincs rajtunk nyomás. Remélem, lejátsszuk a kupát is, ugyanis a koronavírus miatt kér mérkőzésünk is elmaradt.“

A kiváló felkészülést dicsérte a csapatkapitány, Kalmár Zsolt, aki már szintén várja a hétvégi mérkőzést. „Nagyon jó felkészülés tudhatunk magunk mögött, 5 héten keresztül keményen edzettünk. Meccseket is tudtunk játszani. A csapat nagyon jól teljesített az öt hétben. Jó állapotban vagyunk. Nagyon várjuk az első mérkőzést, hogy ismét meccs ritmusú heteket abszolváljunk. A csapat kész arra, hogy újabb sikeres félév legyen mögöttünk.“

Kalmár Zsolt remek őszt produkált, a csapat legjobbja és vezeti a góllövő táblázatot. Bízik a kiváló folytatásban és szeretne a Fortuna liga legjobb góllövője lenni. „Eddigi legjobb félévem volt karrierem során. 11 gólt lőttem, 5 gólpasszt adtam, be tudtam magam verekedni a válogatottba. Jó úton haladok. Volt egy sérülésem egy évvel ezelőtt, nagyon sokat támogatott a klub. A teljesítményemmel mega karom hálálni, hogy segítettek. Nagyon motivált vagyok, hogy megnyerjem a gólkirályi címet, nagy elismerés lenne számomra. Mindent meg fogok tenni, hogy ez meglegyen. Ez egy nagy öröm lenne számomra. A legfontosabb, hogy a csapat eredményesebb legyen, az egyéni teljesítmény magától fog jönni.“

A DAC vasárnap, február 14-én, Trencsénben kezdi meg a tavaszi idényt.

Érkezők:Mateus Brunetti (Figueirense), Luciano Vera (River Plate), Creighton Braun (West Coast FC), Brahim Moumou (Somorja), Isaac Christie-Davies (Barnsley, kölcsönjáték), Abdulrahman Taiwo (Nagymihály, kölcsönjáték után), Horváth Attila, Molnár Jakab, Bögi Ferenc (DAC U19)
Távozók: Malý Matúš (Szenice, kölcsönjáték), Andrej Fábry (Szered, kölcsönjáték), Jorge Mendez (CD Universitario), Zuberu Sharani (Nagymihály, kölcsönjáték)

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370