Emberelőny az utolsó percben, döntetlenezett a DAC

By
Updated: august 22, 2021

Nem tudott győzni a Trencsén ellen a DAC, a sárga-kékek emberelőnyben döntetleneztek a Fortuna liga 5. fordulójában. 

Négy játékosát is kénytelen volt nélkülözni Németh Antal vezetőedző. Kružliak, Balić és Schäfer sérülés miatt nem léphetett pályára, Taiwo a hét folyamán Dániába igazolt. A másik oldalon a bemelegítésnél a fiatal Demitra sérült meg, így nem léphetett pályára.

Az első félidő során a Trencsén volt aktívabb, a 6. percben Gaži enyhe lövése után a labda elment a kapu előtt, Kadák próbálkozását Davis mentette. A 13. percben már veszélyesebb helyzetet dolgozott ki a Trencsén, Gaži ment el a jobb oldalon, passzát Rahim küldte mellé. Többet birtokolta a labdát a Trencsén, aminek meg is lett az eredménye. A 24. percben a DAC térfelén szerzett labdát a vendégcsapat, az ellentámadás során Kadák elé került a labda, aki a tizenhatosról a kapuba talált – 0:1. Nem kellett sokáig várni az egyenlítésre, Davis jobbról elvégzett szabadrúgását Beskorovainyi fejelte a hálóba – 1:1. A félidőig Lavrinčík, majd Divković próbálkozott lövéssel, de pontatlanok voltak.

Jól kezdte a második félidőt a DAC, a 48. percben Ciganiks passza után Nicolaescu a felső lécet találta el. Az 54. percben ismét Lavrinčík Próbálkozott távoli lövéssel, de pontatlan volt. Az 58. percben a DAC végzett el szabadrúgást, viszont a Trencsén labdát szerzett. Gaži lódult meg a jobb oldalon, beadását Azango küldte fölé. A 74. percben Rymarenko fején maradt a gól, Blackman beadása után közelről fölé fejelt. Négy perccel később Divković került remek helyzetbe, 22 méterről leadott lövését Kukučka védte bravúrral. A 90. percben Sharani remekül ment el a jobb oldalon, a kifutó Kukučka viszont szabálytalankodott vele szemben, ezért a trencséni kapus piros lapot kapott. Helyét a kapuban Kingsley Madu vette át.

A végén viszont már gól nem esett, döntetlennel zárult a DAC Trencsén elleni találkozója.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370