Elhunyt a DAC egykori játékosa, Stanislav Lieskovský

By
Updated: december 10, 2018

Ötvennégy éves korában elhunyt a DAC egykori játékosa és edzője, Stanislav Lieskovský – közölte a klub honlapja.

Stanislav Lieskovský (1964. november 5 – 2018. december 9.) szülővárosában, Vágbesztercén kedzett futballozni, ahonnan 1985-ben a prágai Spartához igazolt. A vörösökkel négy év során kétszeres csehszlovák bajnok és csehszlovák kupagyőztes lett. 1989 tavaszán lett a DAC játékosa, 1993-ig maradt Dunaszerdahelyen, egy éves (1991-92) izraeli kitérővel a Beitar Jeruzsálemnél. Színeinkben 58 élvonalbeli mérkőzést játszott, két gólt szerzett. Később a HFC Homonna, FC Nyitra, Švarc Benešov, 1. FK Příbram, ZTS Máriatölgyes csapataiban szerepelt. Pályafutását német és osztrák klubokban folytatta. A Csallóközben telepedett le, edzőként többször is visszatért a DAC kötelékeiben. Dolgozott az utánpótlásnál, a 2006/2007-es szezonban pedig az A-csapat segédedzője volt.

Lieskovský a világ különböző országaiban vállalt edzői munkát, legutóbb Kinshasában, a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában. Az afrikai országban idén ősszel a második vonalban kezdett dolgozni vezetőedzőként. Értesüléseink szerint épp ott kapott néhány hete maláriát, aminek következtében tegnap, december 9-én este váratlanul elhunyt. Temetéséről később intézkednek.

https://www.facebook.com/events/828403835283370