DAC: Egygólos vereség Nagymihályban

By
Updated: august 20, 2016

Egy gólos vereséget szenvedett a DAC Nagymihályban, a találkozó egyetlen gólját Koscelník szerezte.

Aktívan kezdte a mérkőzést a hazai csapat, már az első percekben veszélyeztettek. A 7. percben egy hosszú beadás után Vernon került volna helyzetbe, de Tofiloski védeni tudott. A 18. percben Štepanovský bedobása után Szarka elől kellett menteni. A 24. percben Žofčák éles szögből leadott lövését Tofiloski szögletre mentette. A 29. percben Pačinda szabadrúgása után Szarka fejese centikkel a kapu mellé szállt. Négy perccel később egy védelmi megingás után Mensah beadása veszélyeztetett. A 43. percben Žofčák beadása után Škutka egy lépés híján az üres kapuba találhatott volna.

Fordulás után is támadásban maradt a Nagymihály, az 50. percben viszont Kwin passza után Pačinda lövésénél Macejnak kellett védeni. A 61. percben vezetést szereztek a hazaiak. Žofčák szabadrúgását Tofiloski szögletre mentette, a beadásból pedig Koscelník fejelt a kapuba – 1:0. A 71. percben a remekül játszó Mensah passzolt Žofčákhoz, akinek lövését Tofiloski csak bravúrral tudta hárítani. A gól után egyenlíteni próbált a DAC, de helyzete nem tudtak kialakítani. A találkozó végéig már több gól nem esett, így a DAC elszenvedte 5. vereségét és a tabella utolsó helyére került.

Nagymihály – DAC 1:0 (0:0)

Gólszerző: Koscelník (61.)

Sárga lapok: Simčák (64.) ill. Nagy P. (37.), Ljubicic (64.), Šabala (64.), Šepanovský (67.), Szarka (89.)

Nagymihály: Macej – Perez, Morlacchi, Sipľak, Šimčák – Sedlák – Kunca, Žofčák, Mensah (Grič, 89.), Koscelník (Leško, 92.) – Škutka (Kushta, 85.)

DAC: Tofiloski – Brašeň, Ljubicic, Kwin, Štepanovský – Polievka (Černák, 65.), Huk, Nagy P. (Ľupták, 75.), Pačinda (Vida, 81.) – Szarka, Šabala.

pixbox_kertesz_ladislav

https://www.facebook.com/events/828403835283370