Borbély Balázs a DAC új másodedzője

By
Updated: jún 22, 2022

Visszatér a DAC csapatához Borbély Balázs, a sárga-kékek egykori neveltje a felnőtt csapat segédedzőjeként folytatja pályafutását – közölte a klub honlapja.

A 42 éves tréner hároméves szerződést írt alá a DAC vezetőivel. „Három nagyon szép évet töltöttem a Ferencvárosnál, a munka és a feltételek is magas színvonalúak voltak. Így nem volt egyszerű a döntés, de kíváncsivá tett a DAC ajánlata, és végül a hazatérés mellett döntöttem. A felnőttcsapatnál dolgozhatok, tehát ez egy nagy előrelépés és egyúttal komoly kihívás. A tulajdonos úrral és a sportigazgatóval tisztáztuk az irántam való elvárásaikat. Nagyon várom már a jólismert környezetben való munkát” – nyilatkozta a klub honlapjának Borbély Balázs, a DAC új segédedzője.

Borbély Balázs a DAC neveltje, 1998 és 2000 között szerepelt a felnőtt csapatban, majd Pozsonyligetfalura igazolt, ahol sikeres időszak következett. A csapat kapitányaként vezette a gárdát a Bajnokok Ligájában. Majd később a Kaiserslautern, a román Temesvár és a ciprusi AEL Limasszol együtteseiben is szerepelt. Később edzői pályára állt, az elmúlt három évet a Ferencváros ifjúságában töltötte az U17 és az U19-es csapatoknál.

Tetők, homlokzatok, térkövek tisztítása – Čistenie striech, fasád, zámkovej dlažby – Verin Consulting s.r.o.

https://www.facebook.com/events/828403835283370