Bernd Storck: Több helyzetünk is volt, megérdemelten győztünk!

By
Updated: október 17, 2020

Hatgólos mérkőzésen győzött a DAC a Nagymihály otthonában, a sárga-kékek ezzel kilencedik győzelmüket aratták. A találkozó végén Bernd Storck a klub honlapjának értékelte a mérkőzést.

„Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez. Nagyon mély talajú pályán vívtunk egy nagyon nehéz meccset. A játéktér nedves, víztől áztatott volt, ami nem könnyítette meg a dolgunkat. Többen is dicséretet érdemelnek a csapatból. Azokra gondolok, akik a korábbi meccseken nem játszottak, de most példásan helyettesítették a társaikat és jól teljesítettek. Elsősorban Malýra, Beskorovainyira és Njiere gondolok. Jól kezdtük a találkozót, hamar megszereztük a vezetést. A szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy vár még rájuk 45 nehéz perc, és ez be is igazolódott. A nagymihályiak kiegyenlítettek, de mi mentünk tovább, kerestük a kapu előtti szabad területeket, és bebizonyítottuk, milyen erősek vagyunk a támadásban. Mindenki jól teljesített. Több helyzetünk is volt a meccsen, és úgy vélem, megérdemelten győztünk.”

Fotó: FC DAC