Bernd Storck: Örülünk a három pontnak, de több gólt kellett volna szerezni!

By
Updated: február 27, 2021

Első győzelmét aratta tavasszal a DAC, a sárga-kékek a Nagymihály együttese felett diadalmaskodtak. A lefújás után a két vezetőedző értékelte a találkozót. 

Bernd Storck (DAC): 

Örülünk, hogy három pontot szereztünk, de néhány helyzettel nem voltam megelégedve. Megvolt a labdatartás, néhány helyzet is, de tisztelettel a Nagymihály felé, több gólt kellett volna szereznünk. A játék képe rendben volt, de hiányzott az utolsó passz, a küzdeni akarás a kapu előtt. Gólokat kell szerezni, hogy a végén ne kelljen izgulni. Ezért dolgozunk az edzéseken. Ami örömet okozott, hogy sok játékos kapott lehetőséget és Eric Davis visszatért. Még nincs teljesen rendben, de érezni a visszatérését az öltözőben. 

Jozef Majoroš (Nagymihály): 

Megérdemelten győzött a DAC, kontrollálta a mérkőzést. Sajnálatos, hogy az elején túlságosan behúzódtunk a tizenhatosba, így nehéz volt ellentámadásokat vezetni. Az első félidőben nem sokat mutattunk támadásban, a második félidőben feljebb toltuk a védelmet. Kár a második gólért. A vége felé helyzeteink is voltak, melyeket nem rúgtuk be. A legvégén pedig már csak korrigáltuk az eredményt. Gratulálok a Dunaszerdahely csapatának a győzelemhez.

 

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370