Bernd Storck: Győzelemmel akartuk zárni az őszi idényt

By
Updated: december 15, 2020

Kétgólos győzelmet aratott a DAC a Szenice felett, így három ponttal zárták az őszt a sárga-kékek. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelte a találkozót. 

Bernd Storck (DAC): Boldog vagyok, gratulálok a csapatnak. Egy nehéz időszak után tudtunk ismét győzni. Az első félidőben a teljesítmény elmaradtak attól, amit elvártam, de a Szenice is jól játszott. A második félidőben taktikai változásokat eszközöltünk, ez pedig kulcsfontosságú volt. Mentünk a gól után, az első találatnál a tizenhatosban több játékosunk volt. A második gól előtt is voltak helyzeteink. Összességében elégedett vagyok, örülhetünk a sikernek. Győzni akartunk, hogy jól zárjuk az őszt. Az alapszakaszban még négy mérkőzés vár ránk, az idény eddigi teljesítményét akarjuk folytatni.

Anton Šoltis (Szenice): Az első félidő nagyon jó volt. Aktívak voltunk, sok labdát szereztünk a középmezőnyben, az ellenfél elfutásait is megfogtuk. Szervezettek voltunk, volt 2-3 helyzetünk, amelyeket a DAC ellen be kell rúgni. A második félidőben folytatni akartuk a remek teljesítményt, de előjött a DAC minősége. Az első gólnál a labda az ellenfélhez pattant, majd ezután nem tudunk visszajönni a játékba, a DAC átvette az irányítást. Előjött a DAC minősége és két gólt szerzett. Ez is adott nekünk valamit, tovább kell dolgoznunk.

https://www.facebook.com/events/828403835283370