Bernd Storck: Elégedett vagyok a felkészülésben elvégzett munkával!

By
Updated: február 7, 2021

Lezárult a DAC téli felkészülési időszaka, a sárga-kékek a következő héten már a hagyományos, bajnoki mérkőzésekre való felkészülés következik.

A DAC az öt hét folyamán négy mérkőzést játszott, melyek során 2 győzelmet, 1 döntetlent és 1 vereséget értek el. Legutóbb, a Nagymihály ellen született gól nélküli döntetlen. A találkozót és a felkészülést Bernd Storck, a DAC vezetőedzője értékelte. „Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelynek az egyetlen negatívuma a gólképtelenségünk volt, bár megvoltak a lehetőségeink. A vendégek kapusa remek teljesítményt nyújtott. Meg kellett volna nyernünk ezt a találkozót, de elégedett vagyok a látottakkal. Azt gondolom, jól felkészültünk a Trencsén elleni első bajnoki összecsapásra. Új elemeket is kipróbáltunk a taktikánkban – ezekkel szintén nagyon elégedett lehetek. Az elmúlt négy hétben rendkívül megterhelő edzéseket abszolváltunk, így a játékosok most megérdemelnek két nap pihenőt. Jövő héten is építhetünk a szombati teljesítményre. Divković és Schäfer is kisebb sérüléssel bajlódnak, de jó hír, hogy Andzouana a kezdőcsapatban kaphatott helyet és meg is mutatta, mire képes, jól játszott. A középpályán is végre kellett hajtanunk néhány változtatást, mivel Schäfer nem volt bevethető. A helyére az a Müller került, aki remekül játszott a számára jól ismert pozícióban, és Beskorovainyi visszatérése is jó hír. A meccs egyes szakaszaiban láthattuk, hogy Brunettinek még fel kell vennie a Fortuna Liga ritmusát, de a tehetsége vitathatatlan. A fiatal argentin Vera is jól mozgott a védelem bal oldalán, így van néhány alternatívánk azon a poszton.“

 

„Általánosságban elégedett vagyok. Mindenki, aki lehetőséget kapott, igyekezett megmutatni magát, ez pedig egy jó kiindulási pont a jövő hétre nézve. Azt gondolom, hogy más országokkal összehasonlítva Szlovákiában túl hosszú a téli felkészülés és a szövetségnek fontolóra kellene vennie ennek megváltoztatását. A járványhelyzet miatt is nehéz feladat volt négy héten keresztül egy helyen tartani a futballistákat. Nagyon elégedett vagyok az itteni feltételekkel, professzionális körülmények között készülhetünk, de nem könnyű négy hétig bajnoki mérkőzés nélkül edzeni és fenntartani a csapaton belüli jó hangulatot. Összességében elégedett vagyok a felkészülésben elvégzett munkával és örülök, hogy a következő hétvégén már bajnoki pontokért csatázhatunk.” – értékelt a klub honlapján Bernd Storck.

Fotó: FC DAC

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370