Bernd Storck: Az egy pont mindkét fél számára elfogadható!

By
Updated: apríl 4, 2021

Hatgólos mérkőzésen, 3:3-as döntetlennel zárt a DAC a Zsolna otthonában. A sárga-kékek kétszer is vezettek, végül egy ponttal távoztak ellenfelüktől.

A találkozót a DAC vezetőedzője, Bernd Storck értékelte a klub honlapján. „Érdekes mérkőzést játszottunk, kár, hogy nem lehettek jelen a nézők. Jó teljesítményt nyújtottunk. Az első félidőben lehettünk volna szervezettebbek, de így is uralmunk alatt tartottuk a játékot. Sikerült szép gólt rúgnunk, majd megvolt a lehetőségünk arra, hogy 2:0-ára módosítsuk az állást, de kimaradtak a helyzeteink. Könnyű hibát vétettünk, melyből kiegyenlített az ellenfél. Az első gólunkat egy baloldali hiba előzte meg. Utána jött Balić gyönyörű találata, de az ellenfél ismét kiegyenlített büntetőből. Utána kissé elveszítettük a koncentrációnkat, ezt a hazaiak ki is használták, és újabb gólt szereztek. Az öltözőbe viszont Ramirez szép találata után vonulhattunk be. A folytatásban mindkét csapat győzelmi szándékkal futott ki a pályára, de az első játékrészhez képest szervezettebb volt a játék. Az egy pont mindkét fél számára elfogadható.”

 

https://www.facebook.com/events/828403835283370