Bemutatjuk a DAC Európa ligás ellenfelét: FK Jablonec

By
Updated: august 31, 2020

Mint kiderült, a cseh Jablonec együttesével mérkőzik a DAC az Európa liga 2. selejtezőkörében, a sárga-kékek a cseh bajnokság egyik meghatározó gárdájával csapnak össze. 

Múlt és a sikerek: 

Az FK Jablonec futballklubot 1945-ben alapították, azóta több névváltoztatáson is átesett, legutóbb 2015-ben, amikor az FK Baumit Jablonec névről a jelenlegire változott. A klub legnagyobb sikere a két cseh kupagyőzelem az 1997/98 és a 2012/2013-as idényből. A felnőttcsapat a cseh bajnokság élklubjai közé tartozik. Az elmúlt hat évben rendre az első ötben végzett, a legjobb eredményét pedig a 2009/2010-es idényben érte el, amikor is a második helyen zárt. Az elmúlt három év során egy harmadik és két negyedik hely a mérleg.

Stadion:

A Jablonec stadionját 1955-ben építették, és Strělnice – Lőtér névre keresztelték. Legutóbb 2014-ben esett át egy teljes felújításon, amely után a stadion 6108 férőhellyel rendelkezik. Ebből viszont nem sokat fogunk látni, ugyanis a találkozót a MOL Arénában rendezik.

Játékoskeret: 

Ami a csapatot illeti, a Jablonec mindig szívesen igazolt szlovákiai labdarúgókat. A jelenlegi keret a Transfermarkt.de szerint 11,35 millió euró, a legértékesebb játékosok Vladimir Jovovic és Jaroslav Zelený, egyaránt 800 ezer euróval. A keretben még olyan kiválóságok találhatók, mint a 750 ezer euróra taksált hátvéd-tehetség Libor Holik, vagy a 38 éves csapatkapitány, Tomáš Hübshman, aki egykoron a Sparta és az ukrán Sachtar Donyeck csapatában szerepelt. Két szlovák játékos is található a Jablonec keretében, mégpedig a 26 éves támadó Ivan Schranz, vagy a 29 éves középpályás Jakub Považanec. A csapatot 2018-tól a 62 éves cseh Petr Rada irányítja.

Nemzetközi kupaszereplés: 

A Jablonec az Európa liga gyakori résztvevője, már tizedik alkalommal mutatkozik be a sorozatban. 2019-ben a 2. selejtezőkörben búcsúzott az örmény Pjunik Jerevan ellen, 2018-ban viszont a csoportkörben szerepelt olyan csapatok ellen, mint a kazah Asztana, a francia Stade Rennes, vagy az ukrán Dynamo Kijev. A Jablonec a nemzetközi kupaszereplése során először találkozik szlovákiai ellenféllel.

A DAC és a Jablonec: 

A két klub nem ismeretlen egymás számára, ugyanis nemrégiben egy játékos igazolás zajlott az egyesületek között. A DAC középpályása, Andrej Fábry 2019 elején igazolt a Jablonec gárdájához, ahonnét viszont 2019 nyarán került kölcsönbe a DAC csapatához. A Jablonec a Transfermarkt szerint 480 ezer eurót fizetett a 23 éves játékosért, aki 2020 januárjában végleg a DAC játékosa lett.

Fotó: fkjablonec.cz

https://www.facebook.com/events/828403835283370