Megkezdte a téli felkészülést a DAC!

By
Updated: január 8, 2016

Január 8-án kezdte meg a téli felkészülést a DAC csapata, Tomislav Marić vezetőedző 23 játékost köszöntött az első edzésen.

A játékosok az első tréning után fizikai teszteléseken vesznek részt Győrben. Ezután már kétfázisú edzéseket végeznek.

Nem történtek nagy változások a játékoskeretben, a csapathoz egyelőre a fiatal Kollár, és Pagáčaz ifiből, Trajcsik a B csapatból csatlakozott és felépült a felnőtt csapat tagja, Szépe János. Turňa már ősszel távozott, Pavol Jurčoo játékára pedig már nem számítanak. Az első edzésről hiányzott Milošovič és Davis, ők később csatlakoznak a csapathoz. „Jelenleg nem csatlakozik hozzánk senki, de tárgyalunk a lehetséges erősítésekkel. Egyelőre csak Jurčo távozik tőlünk. Decemberben kijelentettem, hogy elégedett vagyok a játékoskerettel. Az újonnan érkezőknek több feltételnek kell megfelelniük“ – jelentette ki Tomislav Marić vezetőedző.

Két edzőtábort tervez a DAC csapata, január 15. és 20. között a csehországi Jablonecben kondíciós edzéseket abszolválnak, majd február 5. és 14. között Törökország következik. „A felkészülés első felében azon leszünk, hogy a játékosok fizikailag a megfelelő állapotba kerüljenek a tavaszi folytatásra. A második részben Törökországban a technikai elemekkel fogunk foglalkozni. Nagyon fontosak lesznek a felkészülési mérkőzések, melyek során felmérhetjük a játékosok állapotát.“ – vázolta fel a közelgő heteket Tomislav Marić.

maric-dac

A csapat legjobb góllövője Szarka Ákos, aki ősszel 9 találatot jegyzett, tavasszal pedig tovább növelné góljai számát. „Azok közé a játékosok közé tartozom, akik nem kedvelik a téli felkészülést, de nagyon fontos számunkra. Mindent megteszünk, hogy fizikailag javuljunk, hiszen ebből fogunk élni egész évben. Célunk, hogy az első ötben végezzünk és a kupában a legmesszebb jussunk. Személyes célom, hogy minél több góllal segítsem csapatomat. A francia erőnléti edzővel még csak a nyári felkészülést abszolváltuk, így nem tudjuk, mi vár ránk.“

Ľubomír Michalík szerint a csapatnak mindig magos célokra kell törekedni. „Minden játékos kapott egyéni edzéstervet az ünnepekre, de úgy gondolom, mindenki teljesítette. Ami a célokat illeti, csak a legmagasabbak lehetnek. Ha megelégednénk az ötödik hellyel, nem lenne jó számunkra. Ami az erősítéseket illeti, a vezetőkön múlik, hogy jönnek-e új játékosok. Minden kitisztul a felkészülés alatt, ami úgyis két hónapig tart.“

Akik elkezdték a téli felkészülést: 

Kapusok: Tujvel, Slávik

Hátvédek: Asanovič, Michalík, Kwin, Szépe, Pagáč, Trajcsik

Középpályások: Ljubicic, Straka, Pačinda, Ľupták, Horváth, Sarr, Pambou, Brašeň, Štepanovský, Stephens

Csatárok: Mészáros, Černák, Polievka, Szarka, Kollár

A DAC téli felkészülési programja:

2016. január 15-20.: edzőtábor a csehországi Jablonecben
2016. január 17., 16.00: FK Jablonec – FC DAC 1904
2016. január 23., 11.00: FC DAC 1904 A – FC DAC 1904 B
2016. január 30., 11.00: FC DAC 1904 – Győri ETO FC
2016. február 2., 11.00: FC Nitra – FC DAC 1904
2016. február 5-14.: törökországi edzőtáborozás, három előkészületi mérkőzéssel (az ellenfelek és időpontok véglegesítése még folyik)
2016. február 20.: OFK Dunajská Lužná – FC DAC 1904

kertesz_photo

https://www.facebook.com/events/828403835283370