26 játékossal kezdte meg a felkészülést a DAC

By
Updated: jún 16, 2019

Megkezdte a felkészülést az új idényre a DAC, 26 játékos jelentkezett az első edzésre. A sárga-kékek a hazai környezet után Telkibe utaznak, ahol egy hetes edzőtáborban vesznek részt. 

Három hét szabadság után ismét benépesült a MOL Akadémia főépülete, a DAC csapata megkezdte a nyári felkészülést az új idényre. A válogatott játékosok nélkül 26-an jelentkeztek az első edzésre.

„Az első nagy mérkőzést július 18-án játsszuk, addig van pár hetünk, hogy felkészüljünk. Az első mérkőzésen kevesebben leszünk, a válogatott játékosok később csatlakoznak. Csak három hét szabadunk volt, így a játékosok nem veszítettek a kondícióból, azonnal a futballal kezdhetünk.“ – nyilatkozta Peter Hyballa, aki több új arcot is köszönthetett.

Aranyosmarótról érkezik Jakub Švec, aki viszont az őszi idényt a ViOn csapatában tölti. Szintén érkezik a friss U20-as világbajnok Danylo Beskorovainyi, akit a DAC már egy évvel korábban megszerzett, de az elmúlt idényt Nagymihályban töltötte. Rajtuk kívül Ernest Boateng próbajátékra érkezett, és nyolc játékos a DAC Akadémiáról kapcsolódik az edzésekbe.

„Újnak számít Jakub Švec Aranyosmarótról, Beskorovainyi és Ronan a következő héten áll munkába. Gratulálok Beskorovainyinak a világbajnoki címhez. Egy fiatal, magas hátvédről van szó, aki remek bal lábbal rendelkezik. Nagyon érdekes játékos és nagy konkurenciát jelenthet a többiek számára. A hátvédsorban már nincsenek gondjaink. A további átigazolások pedig folyamatban vannak.“

A távozók között öt név található, akik között a legérzékenyebb Christián Herc váltása lehet. „Herc a cseh Plzeň csapatához igazolt. Távozik még Tretiakov, Kucz, Baumgartner és Ayong. Herc egy nagyon jó játékos, 24 mérkőzésen szerepelt a kezdőcsapatban. Pályafutása következő lépését akarta megtenni, én pedig ehhez sok sikert kívánok neki. Célunk az új idényben, hogy kvalifikáljuk magunkat a nemzetközi kupába, de ha megnyerjük a bajnokságot, már azzal is kvalifikáltuk magunkat. Jelenleg nincs itt az egész csapat, de remélem, a következő héten teljesek leszünk és remekül felkészülünk az Európa ligára.“

A DAC első edzésén részt vettek:

Macej, Slančík, Száraz, Bajnóczi – Koštrna, Blackman, Huk, Malý, Csóka, Kone, Šimčák, Szalma, Dolinský, Magyar, M. Vida, Bednár, Nagy, Veselovský, Čmelík, Bögi, Švec, Taiwo, Divković, Bilenkyi, Boateng, Kelemen

Hiányzók:
Davis – Gold Cup 2019 részvétel
Jedlička, Šatka, Beskorovainyi, Ronan, Kalmár, K. Vida – később csatlakoznak

Érkezők:
Jakub Švec – szlovák, ViOn Zlaté Moravce, szül. 2000. július 23. (átigazolás)
Ernest Boateng – ghánai, Vision FC, szül. 2001. március 29. (próbajáték)
Nikolas Bajnóczi – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. november 13.
Malý Matúš – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. július 11.
Dániel Szalma – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2003. szeptebber 9.
Šimon Dolinský – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2001. február 1.
Attila Magyar – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2000. június 16.
Dominik Veselovský – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2002. július 19.
Ferenc Bögi – szlovák, DAC Akadémia, szül. 2002. április 11.
Kelemen Marko – szlovák, DAC U19, szül. 2000. április 29.

Távozók:
Ayong (szerződésbontás), Kucz, Herc, Baumgartner (kölcsönjáték után), Tretiakov (Oleksandriya, Ukrajna – kölcsönjáték)

https://www.facebook.com/events/828403835283370