Visszavonult a friss világbajnok Nico Rosberg

By
Updated: december 2, 2016

Öt nappal azután, hogy megszerezte pályafutása első világbajnoki címét, Nico Rosberg bejelentette, visszavonul a királykategóriától. A Mercedes versenyzője az FIA díjátadó gálája előtt hozta nyilvánosságra döntését, sokkolva azzal a Forma–1 világát – írja az m4sport.hu.

„Ez egy különleges nap, mert végre megkapom a trófeát. De nem csak ezért: szeretném megragadni az alkalmat, hogy bejelentsem az F1-es pályafutásom lezárását. Hatéves korom óta az volt a célom, hogy F1-es világbajnok legyek. Mindig ez járt a fejemben, és most elértem a célom! Erre örökké emlékezni fogok. Megvalósítottam álmom, és nem akarok újra meg újra elköteleződni. Úgy döntöttem, követem a szívem. Más dolgokat akarok csinálni. Izgatott vagyok, akárcsak a feleségem, akinek hálával tartozom az elmúlt évek alatt nyújtott támogatásáért” – magyarázta.

A döntésről a Mercedes sportigazgatója, Toto Wolff is beszélt. „Ez egy bátor lépés volt, ami Nico akaraterejéről és karakterességéről tanúskodik. Úgy döntött, hogy a csúcson hagyja abba a pályafutását. Világbajnokként, úgy, hogy teljesítette a gyermekkori álmát. Teljesen egyértelmű volt a döntése, és én azonnal elfogadtam, amint felkeresett vele. A csapat számra ez egy váratlan helyzet, ugyanakkor izgalmas is. Egy új korszakra készülünk és van egy szabad versenyzői ülésünk. Ki fogjuk használni a szükséges időt, hogy mérlegeljük a lehetőségeinket” – fogalmazott.

https://www.facebook.com/events/828403835283370