Sebastian Vettel nyerte a Brit Nagydíjat

By
Updated: júl 8, 2018

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, megelőzve a szintén négyszeres vb-győztes, címvédő Lewis Hamiltont, a Mercedes hazai közönség előtt szereplő versenyzőjét.

A 31 éves Vettelnek ez volt az idei negyedik, és pályafutása 51. futamgyőzelme, s ezzel nyolc pontosra növelte az előnyét a vb-pontversenyben Hamiltonnal szemben.
Hamilton az első körben egy ütközés miatt a mezőny végére esett vissza, s onnan jött fel végül másodiknak. A dobogó alsó fokára Vettel csapattársa, a finn Kimi Räikkönen állhatott fel.

A rajtot a második kockából startoló Vettel kapta el a legjobban, és azonnal lehagyta a pole pozícióból induló Hamiltont, akit csapattársa, Valtteri Bottas is megelőzött, Räikkönen pedig a harmadik kanyarban próbált bevágni a brit címvédő mellé, de autójának bal első kerekével eltalálta Hamilton Mercedesének jobb hátsó abroncsát. Hamilton megpördült és a mezőny végére esett vissza, Räikkönen pedig két pozíciót veszítve, ötödikként tudta folytatni a futamot.


Az első kör végén Vettel, Bottas, Max Verstappen (Red Bull) volt a dobogós helyeken száguldók sorrendje, közben Hamilton a 18. pozícióból próbált előrébb jönni. A 10. körben Hamilton már hetedik volt, Räikkönen pedig 10 másodperces időbüntetést kapott a versenybíróságtól, amely őt ítélte felelősnek a rajt utáni ütközésért.
A kerékcserék sorát a 17. körben a harmadik Verstappen kezdte meg, s az ötödik helyen tért vissza a pályára. Vettel az élről a 21. körben hajtott ki a boxba, Bottas pedig egy körrel később kapott friss abroncsokat.

Hamilton ekkor még nem járt kint kerékcserén, így második volt, de rövidesen maga elé engedte csapattársát, Bottast. A brit címvédő aztán a 26. körben megkapta az új gumikat, és a hatodik pozícióban folytathatta a versenyt.
A 32. körben Marcus Ericsson (Sauber) hatalmas balesetet szenvedett az első kanyarban. A svéd pilóta nem sérült meg, ám a versenyautó mentésének az idejére a biztonsági autó behajtott a pályára. Az élmezőnyből a vezető Vettel, valamint Verstappen és Räikkönen is a boxba hajtott kerékcserére, Bottas és Hamilton viszont nem állt ki friss abroncsokért.

Mielőtt a safety car a 37. körben elengedte volna a mezőnyt, Bottas vezetett, Vettel második, Hamilton harmadik volt, mögötte Verstappen és Räikkönen érkezett a negyedik és az ötödik helyen.
A biztonsági autó egy kört sem „pihenhetett“, miután Romain Grosjean (Haas) és Carlos Sainz (Renault) összeütközött, és mindkét autó a gumifalba csapódott.
A safety car aztán a 41. körben állt ki a mezőny elől, és a hajrára az első négy helyezett között nagy csata alakult ki: elől Bottas és Vettel küzdött a győzelemért, a dobogó alsó fokáért pedig Hamilton és Räikkönen harcolt egymással.
Vettel öt körrel a leintés előtt meg tudta előzni Bottast, akit aztán szinte azonnal lehagyott Hamilton, majd Räikkönen is, de más jelentős változás a verseny végéig már nem történt.
A vb két hét múlva, a Német Nagydíjjal folytatódik.

Végeredmény, Brit Nagydíj, Silverstone (52 kör, 306,198 km, a pontszerzők):
1. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 1:27:29.784 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 2.264 másodperc hátrány
3. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 3.652 mp h.
4. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 8.883 mp h.
5. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 9.500 mp h.
6. Nico Hülkenberg (német, Renault) 28.220 mp h.
7. Esteban Ocon (francia, Force India) 29.930 mp h.
8. Fernando Alonso (spanyol, McLaren) 31.115 mp h.
9. Kevin Magnussen (dán, Haas) 33.188 mp h.
10. Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 34.129 mp h.
pole pozíció: Hamilton

A vb-pontversenyek állása 10 futam után (még 11 van hátra):
pilóták:
1. Vettel 171 pont
2. Hamilton 163
3. Räikkönen 116
4. Ricciardo 106
5. Bottas 104
6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 93
7. Hülkenberg 42
8. Alonso 40
9. Magnussen 39
10. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault) 28
11. Ocon 25
12. Sergio Perez (mexikói, Force India) 23
13. Gasly 19
14. Charles Leclerc (monacói, Sauber) 13
15. Romain Grosjean (francia, Haas) 12
16. Stoffel Vandoorne (belga, McLaren) 8
17. Lance Stroll (kanadai, Williams) 4
18. Marcus Ericsson (svéd, Sauber) 3
19. Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso) 1

csapatok:
1. Ferrari 287 pont
2. Mercedes 267
3. Red Bull 199
4. Renault 70
5. Haas 51
6. Force India 48
7. McLaren 48
8. Toro Rosso 20
9. Sauber 16
10. Williams 4

https://www.facebook.com/events/828403835283370