Távozik a Videoton vezetőedzője

By
Updated: jún 2, 2017

Egy év után távozik a Videoton vezetőedzője, közös megegyezés után befejezte munkáját Henning Berg – közölte a klub honlapja. 

A Videoton a 2016-2017-es idényt ezüstéremmel zárta, a Magyar Kupától pedig a 16 közé jutásért vívott mérkőzéssel búcsúzott. A Videoton FC és Henning Berg a mai napon közös megegyezéssel szerződést bontottak.
„Számomra is csalódás az kupakiesés és a bajnokság végeredménye, pedig nagyon közel álltunk az aranyéremhez. Mindazonáltal örülök annak, hogy a csapat fejlődött az elmúlt egy évben, mi szereztük a legtöbb gólt és mi kaptuk a legkevesebbet, ami legtöbbször elég ahhoz, hogy egy csapat megnyerje a bajnokságot. Élveztem a Székesfehérváron töltött időt, örülök, hogy a Videoton FC vezetőedzője lehettem. Természetesen köszönettel tartozom a játékosoknak, a stábnak és a vezetőségnek, a legjobbakat kívánom nekik! Végül, de nem utolsó sorban szeretném megköszönni a szurkolók szezonban nyújtott támogatását és segítségét is!“ – nyilatkozta a távozó Henning Berg.
A norvég szakember 2016 májusában érkezett Székesfehérvárra, 33 bajnokin, 3 Magyar Kupa-meccsen és 6 Európa Liga-találkozón irányította a Vidit.

https://www.facebook.com/events/828403835283370