Supka Attila a Budapest Honvéd vezetőedzője

By
Updated: december 11, 2017

Supka Attila lesz a bajnoki címvédő Budapest Honvéd labdarúgócsapatának vezetőedzője.

George F. Hemingway klubtulajdonos vasárnap este, az M4 Sport Góóól című műsorában bejelentette: a tréner január 9-én kezdi meg a munkát az együttessel.

„Pár hete határoztam el, hogy edzőt cserélünk“ – mondta George F. Hemingway. „Úgy gondoltam, hogy nincs idő külföldről edzőt hozni, magyar edző kell. Supka Attilával korábban már kétszer dolgoztam együtt, szerintem az egyik legjobb magyar edző. Úriember, ez nagyon fontos, emellett technikailag és taktikailag jól felkészült“ – tette hozzá.
Az OTP Bank Ligában jelenleg negyedik helyezett bajnokcsapat eddigi vezetőedzőjét, a holland Erik van der Meert szombaton menesztették, miután a gárda 1-0-ra legyőzte hazai pályán a Paksot. A május 28-án érkezett trénerrel nyolc győzelmet aratott a Honvéd, emellett négy döntetlenje és hét veresége van.

Az 55 éves Supka Attila edzőként kétszer is ült a kispesti csapat kispadján, előbb 2006 és 2008 között, majd 2011-2012-ben. 2007-ben Magyar Kupát nyert a csapattal. Jelenleg az NB II-es Szeged 2011-et irányítja. A Honvéd honlapjának közlése szerint a szakember szerződése 2019. június 30-ig szól.

https://www.facebook.com/events/828403835283370