Sousa nem lenne a magyar válogatott kapitánya, Rossival már egyeztettek

By
Updated: október 19, 2017

Nem vállalná a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztját Paulo Sousa, aki 2011 és 2013 között a Videoton vezetőedzője volt, és az Európa Liga főtáblájára jutott az együttessel.

Ezt Bánki Erik, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökségének tagja mondta a Digisport csütörtöki, Reggeli Start című műsorában. Hozzátette, a portugál szakember ugyan megtisztelőnek tartja a feladatot, azonban ő kifejezetten klubedzőnek tartja magát.
Bánki Erik kifejtette, tudomása szerint a Budapest Honvéddal bajnoki címet nyert, jelenleg a Dunaszerdahely együttesét irányító Marco Rossival is történtek már egyeztetések, de több más tréner is szóba került.
Megjegyezte, véleménye szerint a Bernd Storck távozását követően megüresedett posztra vagy egy tapasztalt edző – ebben az esetben külföldi -, vagy egy tehetséges fiatal magyar tréner érkezését várná. Hozzátette, nem szabad kapkodni, így ha nem sikerül a következő néhány napban megtalálni az új szövetségi kapitányt, akkor ideiglenes szakember irányítja majd a válogatottat a Luxemburg és Costa Rica elleni novemberi felkészülési mérkőzéseken.
Bánki Erik elmondta, Storck távozásával kettéválik majd a sportigazgatói és a szövetségi kapitányi poszt, véleménye szerint azt kell eldönteni, hogy egy, az utánpótlással foglalkozó szakember vagy egy konkrét sportigazgató – aki a szövetségi kapitány főnöke is egyben – érkezzen.

https://www.facebook.com/events/828403835283370