Már csak VIP-jegyek kaphatók a magyar-portugál világbajnoki selejtezőre

By
Updated: júl 31, 2017

Már csak VIP-jegyek kaphatók a magyar labdarúgó-válogatott szeptember 3-i világbajnoki selejtezőmérkőzésére, amelyen az Európa-bajnok Portugália lesz a vendég a Groupama Arénában.

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja hétfői összegzésében emlékeztet rá, hogy az árusítás vasárnap délelőtt kezdődött meg a Szurkolói Klub tagjai számára, és mintegy három és fél óra alatt el is fogytak az első körben piacra került belépők. Az árusítás hétfőn 10 órakor indult újra, ekkor a rendelkezésre álló mintegy 6000 jegyet már korlátozás nélkül vásárolhatták meg a szurkolók, interneten és személyesen egyaránt. Ezúttal négy óra alatt találtak gazdára a jegyek, kora délutánra teljesen megteltek a nézőtéri helyek, ezért már csak VIP-belépőket lehet vásárolni a meccsjegy.mlsz.hu oldalon

A VIP-jegyek vásárlásánál élnek a Szurkolói Klub-tagok kedvezményei, így ők minimum 15, maximum 25 százalékkal olcsóbban juthatnak ezekhez a belépőkhöz.
A nemzeti együttes előbb augusztus 31-én Lettországot fogadja, majd három nappal később Portugáliát. A magyarok hat forduló után hét pontjukkal a harmadikak a B csoportban, nyolc pont a hátrányuk a második, pótselejtezőt érő helyen álló portugálokkal szemben.

A lettek elleni találkozóra a héten indul az értékesítés: a Szurkolói Klub tagjai csütörtöktől vehetnek jegyet, míg a klubtagsággal nem rendelkező szurkolók péntektől juthatnak hozzá belépőikhez.

https://www.facebook.com/events/828403835283370