Ma lenne 91 éves Kubala László

By
Updated: jún 10, 2018

Kubala László 1927. június 10-én látta meg a napvilágot Budapesten. Játszott a Ferencváros, a pozsonyi Slovan és később a Barcelona csapatában is. A kiemelkedő képességű labdarúgó a csehszlovák, a magyar és a spanyol válogatottban is szerepelt. 74 évesen Barcelonában hunyt el.

Három ország színeiben is futballozott

Sportpályafutását a Ganz ifjúsági csapatában kezdte 1944-ben, ahol 11 évesen már 14-16 évesek között rúgta a labdát. 18 éves korában leigazolta a Ferencváros, ám a következő évben el kellett menekülnie Csehszlovákiába. Megkapta az állampolgárságot is, és magára húzhatta a csehszlovák címeres mezt is. Nemzetközi karrierje így kezdődött. Három alkalommal szerepelt a magyar nemzeti tizenegyben, majd Olaszországba szökött ki. Ott élő magyarokból csapatot szervezett, mellyel felkészülési mérkőzéseken legyőzték a Real Madridot, a spanyol válogatottat és az Espanyolt is. Az Espanyol elleni mérkőzés alatt az FC Barcelona megfigyelői kiszemelték Kubalát, és szerződést ajánlottak neki, amit 1950. június 15-én aláírt, így a Barcelona, majd a spanyol válogatott játékosa is lett. Remek játékával hamar a szurkolók kedvencévé vált.

Sikerévek a Barcelonával, egy tragédiát is megúszott

A Barcelona színeiben 349 mérkőzésen 270 gólt ért el, 4 bajnoki cím, 5 Copa Generalissimo-győzelem, két Spanyol Szuperkupa-siker, valamint két VVK-diadal elhódítása is sikerült neki. Emellett a csapat 1952-ben megnyerte a Copa Latinát, és a Copa Eva Duartét is. Pályafutása során rengeteg duplával, 16 mesterhármassal, valamint egy-egy mesternégyessel, -ötössel és -hetessel büszkélkedhetett. Számos csapat akarta leigazolni őt, köztük a Torino is. Kubala beleegyezett, hogy játszik a Torinóban egy barátságos meccs erejéig, de fia betegsége miatt lekéste a gépet. A visszaúton a gép lezuhant, és mindenki meghalt a fedélzeten. A spanyol válogatottban 19 mérkőzésen 11 gólt szerzett.

A Barcelona után sem feledkeztek meg róla

A Barcelona elhagyása után játékosmenedzser lett az Espanyolnál, az FC Zürichnél, majd a Toronto Falconsnál. 1968-ban vonult vissza. A spanyol szövetség alkalmazásában 1969 és 1980 között a felnőtt válogatott szövetségi kapitányaként kijuttatta csapatát az 1978-as argentínai VB-re, és az 1980-as EB-re. Második alkalommal 1991-ben nevezték ki a spanyol olimpiai válogatott másodedzőjének Vicente Miera mellé, így részese volt a barcelonai olimpián aranyérmet nyert válogatott sikerének. A Barcelona 100. születésnapján a 20. század legjobb Barca-futballistájának választották. A Nou Camp felépülésének 52. évfordulóján felavatták Kubala László szobrát a katalán klub stadionjának központi helyén. Születésének 85. évfordulója alkalmából a nevét viselő Vasas Kubala Akadémia tulajdonosai bronzszobrot állítottak Kubala Lászlóról a Vasas Fáy utcai Sportcentrumában is.

összeállította: bété

https://www.facebook.com/events/828403835283370