Háromgólos győzelmet aratott a Ferencváros és a Videoton

By
Updated: apríl 7, 2018

A listavezető Ferencváros és a második – a vesztett pontok tekintetében ugyanúgy álló – Videoton is magabiztos győzelmet aratott a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójában szombaton, így továbbra is három pont választja el a két együttest.

A dobogó harmadik fokára a Debrecen lépett fel, amely Pakson nyert fölényesen. A Mezőkövesd hosszú veretlenségi sorozata után második alkalommal kapott ki, emiatt újra kieső pozícióba került. Először nyert idén a Puskás Akadémia, Pintér Attila együttese a Vasast múlta felül 2:1 arányban. A Diósgyőr vendégeként győzött a Haladás, Mészáros Karol remek gólja indította el a szombathelyiek sikerét.
Huszti Szabolcs góllal és gólpasszal járult hozzá a Videoton Újpest elleni háromgólos győzelméhez, az utolsó 10 percben Kovács István két góllal is növelhette volna a székesfehérváriak sikerét, de mindkét alkalommal büntetőt hibázott.

OTP Bank Liga, 25. forduló:
Ferencvárosi TC-Mezőkövesd Zsóry FC 3:0
Diósgyőri VTK – Swietelsky-Haladás 1:2
Budapest Honvéd FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 2:0
Paksi FC-Debreceni VSC 2:5
Vasas FC-Puskás Akadémia FC 1:2
Videoton FC-Újpest FC 3:0

A tabella:
1. Ferencvárosi TC 25 16 6 3 55-22 54 pont
2. Videoton FC 24 15 6 3 51-24 51
3. Debreceni VSC 25 10 6 9 43-33 36
4. Budapest Honvéd 24 10 5 9 39-39 35
5. Paksi FC 25 9 8 8 37-39 35
6. Újpest FC 25 8 10 7 31-32 34
7. Diósgyőri VTK 25 8 6 11 39-41 30
8. Puskás Akadémia 25 7 8 10 30-38 29
9. Swietelsky Haladás 25 8 3 14 27-40 27
10. Vasas FC 25 7 5 13 30-47 26
11. Mezőkövesd Zsóry FC 25 6 8 11 30-47 26
12. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 25 5 9 11 27-37 24
A Budapest Honvéd-Videoton mérkőzést jövő szerdán játsszák.

https://www.facebook.com/events/828403835283370