Gera Zoltán bejelentette visszavonulását

By
Updated: jún 28, 2018

Bejelentette visszavonulását Gera Zoltán, 97-szeres válogatott labdarúgó.

A Ferencváros 39 éves támadója, középpályása csütörtökön Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. „Jó ideje foglalkoztat a gondolat, de a napokban véglegesen elhatározásra jutottam: befejezem aktív labdarúgó pályafutásomat. Ezzel lezárul egy olyan szakasza az életemnek, amely annyi jót adott nekem, amit el sem tudtam volna képzelni, amikor belevágtam. A búcsú mindig fájó, és bár a szívem, mint mindig most is vinne még – ezért is húztam ilyen sokáig a döntést -, de a testem már többször jelzett ez elmúlt időkben: elég!“ – írta Gera.
Gera Pécsett lett élvonalbeli labdarúgó, majd 2000-ben a Ferencvároshoz szerződött, ahol látványos és akrobatikus megoldásai, s harciassága miatt gyorsan közönségkedvenc lett. 2004-től kezdve tíz évig Angliában légióskodott, a West Bromwich Albionban két hosszabb időszakot töltött, valamint a Fulhamben szerepelt, amellyel Európa Liga-döntőt játszott 2010-ben.
Fiatal korában kis híján „elkallódott“, mégis futballista lett belőle: „Karrierem során sok mindent elértem, amire büszke vagyok, de a leginkább annak örülnék, ha életem eddigi filmje példaként szolgálna a jövő labdarúgóinak, és az ő szüleiknek: ahogy a pályán nincs elveszett labda, úgy nincs elveszett élet a fociban sem“ – fogalmazott a közismerten vallásos futballista.
Gera a családjának, hitközösségének és a szurkolónak is mindent megköszönt: „különös hálával tartozom Jézus Krisztusnak, hogy megmentette az életemet, mert nélküle nemhogy futballista, de normális ember sem lehetnék“. Gera leszögezte: a futballtól nem akar elszakadni.
A magyar nemzeti csapatban tizenöt év alatt 97 fellépésén 26-szor volt eredményes. Geránál több alkalommal csak Király Gábor (108) és Bozsik József (101) szerepelt a válogatottban. Kulcsembere volt a 2016-os Európa-bajnokságon nyolcaddöntős együttesnek, Portugáliának lőtt találatát az európai szövetség (UEFA) internetes szavazásán a torna legszebb góljának választották meg.
Gera a 2017/18-as szezonnak a Ferencváros csapatkapitányaként vágott neki, de a hetedik tétmeccsen – július 30-án, a Mezőkövesd elleni bajnokin – combsérülést szenvedett, és legközelebb csak a bajnokság zárófordulójában, június elején lépett pályára 12 perc erejéig.

https://www.facebook.com/events/828403835283370